“Minden felnőttben egy játszani vágyó gyermek rejtőzik.”
Nietzsche
“Minden felnőttben egy játszani vágyó gyermek rejtőzik.”
Nietzsche
“Legnagyobb érdemünk nem az, hogy nem bukunk el, hanem az, hogy minden bukás után felállunk.”
Ralph Waldo Emerson
“Minél nagyobb a haladás, annál nagyobb mértékben ismerjük meg fogyatékosságunkat. Az elégtétel a törekvésben rejlik, nem az elérésben.”
Mahatma Gandhi
“Az élet olyan, mint a hajótörés. De soha ne felejtsünk el énekelni a mentőcsónakban.”
Voltaire
“Az ember egy kupacba gyűjti össze élete minden hibáját, így hozza létre a szörnyet, amit végzetnek nevez.”
John Hobbes
“A végzet nem elégíthető ki egyetlen sorscsapással.”
Publilius Syrus
“Azt mondják, az idő gyógyít,
Hogy feledni is lehet -
A mosolyok s könnyek mégis, most is
Kínozzák a szívemet.”
George Orwell
“A házasság egyszerű dolog. Alapjában véve egy két ember között létrejövő szerződés, ami abban a reményben köti össze a kétfelet egy életre, hogy majd boldogan élnek amíg meg nem halnak. Sajna egy némely szerződés idő előtt felbontatik.
…
Maga az eskü igazán egyszerű. Azok, akik kimondják megígérik, hogy kitartanak egymás mellett jóban rosszban, gazdagságban szegénységben, egészségben betegségben. Tisztelik és szeretik, és soha el nem hagyják egymást, míg a halál el nem választ. Igen, az eskü egyszerű, de találni valakit, aki méltó az ígéretre az már bajosabb. Ám ha sikerül, attól a pillanattól kezdve boldogan élhetünk, amíg meg nem halunk.”
Született feleségek
“Hatalom csak annak járna, aki nem vágyik hatalomra.”
Tatiosz
“Az embereket nem cselekedeteikből kell megítélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint.”
Anatole France
“Ha annyira vágytok a szabadságra és az örömre, miért nem veszitek észre, hogy nem magatokon kívül kell keresnetek? Jelentsétek ki, hogy szabadok vagytok, hogy örömben éltek, és valóban úgy lesz! Cselekedjetek úgy, mint akiknek birtokában van a szabadság és az öröm, és valóban a tiétek lesz!”
Richard Bach
“A tavasz minden évben beköszönt, de nem mindekinek jut eszébe, hogy egy pillanatra megálljon és beszippantsa a virágok illatát. Egyeseket túlságosan leköt a jövő felett érzett aggodalmuk, vagy a múltbeli hibáik miatti félelem. Másokat az foglalkoztat, hogy rajta ne kapják őket vagy, hogy ők hogy kakphatnának rajta másokat. És mégis mindig akadnak olyanok, akik időt szakítanak arra, hogy elmerüljenek a tavasz nyújtotta csodákban. Ahogy mindig lesznek olyanok is, akik inkább a sötétben ücsörögnek, siratván mind azt, ami elveszett.”
Született feleségek
“Nincs eretnekség, sem filozófia oly gyűlöletes az egyház előtt, mint az emberi lény.”
James Joyce
“Aki a rosszaságot nem bünteti, az rosszaságra buzdít.”
Leonardo da Vinci
“A prostituált nem a férfiak áldozata, ahogy azt a feministák állítják. Uralkodik a férfiakon, törvényen kívül áll, és ő képviseli a természetes szexuális vágyakat a civilizált világban.”
Camille Paglia
“Nem minden titok gonosz titok. Vannak jó titkok is. Vannak szükségszerű titkok is.”
Stephen King
“A művészet azért van, hogy ne pusztuljunk bele az igazságba.”
Nietzsche
“A zene a legtitokzatosabb és legemelkedettebb dolgokat is elmondja, amit a lélek érez és megálmodik. Az eszmék és érzések magasabb rendjét fejezi ki, mint az emberi szó. A végtelent tárja fel.”
George Sand
“A zene pszichológia. Ha nem jut be a szívbe, a lélekbe, az elmébe, az emberek nem fogják érezni.”
Bob Marley
“Az élet utazás, melyet sokkal jobb egy társsal az oldalunkon megtenni. De van úgy, hogy útközben elveszítjük a társunkat és akkor az utazás elviselhetetlenné válik.
…
Igen, az élet utazás, melyet sokkal jobb egy társsal az oldalunkon megtenni. A társ persze szinte bárki lehet. Egy szomszéd az utca túloldaláról. Vagy a férfi az ágy másik feléről. A társ lehet egy anya telve csupa jó szándékkal. Vagy egy gyerek, aki mindig rosszban sántikál. Mégis minden jó szándékunk ellenére néhányan útközben elveszítjük a társunkat és akkor az utazás elviselhetetlenné válik. Tudják az ember sok mindenre teremtetett, de arra, hogy magányos legyen biztosan nem.”
Született feleségek
“Fiatalon tanulunk, öregen már értjük is a dolgokat.”
Marie von Ebner-Eschenbach
“Nem tanítom a diákjaimat, csak olyan feltételeket biztosítok, amik mellett tanulhatnak.”
Einstein
“Minden gyermek a maga sajátos küldetésével születik a világra. Némelyik, hogy beragyogja napjainkat. Némelyik, hogy próbára tegye türelmünket. Némelyik, hogy célt adjon életünknek. És némelyik, hogy gondoskodjék rólunk. Így van, mikor világra jönnek, a gyermekek mindent megváltoztatnak. Különösen, ha senki sem hívta őket.”
Született feleségek
“Azoknak, akik hisznek nem kell semmilyen bizonyíték. Azoknak, akik nem hiszenk semmi sem bizonyíték.”
Stuart Chase
“A hősöket a legkülönbözöbb okok miatt tiszteljük. Van akit a merészségért, van akit a bátorságáért, van akit a jóságáért, de rajongásunk oka leginkább az, hogy szívünk mélyén mind arról álmodunk, hogy egyszer minket is megment valaki. Na persze, ha a sors nem hoz össze a megfelelő hőssel, kénytelenek vagyunk mi magunk megmenteni magunkat.”
Született feleségek
“Egyesek úgy tartják, hogy az ember az alapján ítéltetik meg, hogy hogy élte az életét. Mások úgy, hogy hogy búcsúzik tőle.”
Született feleségek
“Egy család ereje, ahogy egy hadsereg ereje is attól függ, hogy mennyire lojálisak egymáshoz a tagjai.”
Mario Puzo
“Az emberi társadalom legfontosabb értékeit kétségkívül a család teremti és erősíti meg és tartja fent.”
Winston Churchill
“Amikor sóvárogsz a szerelemre, ez annak jele, hogy nem kapsz szeretetet és megbecsülést a számodra legfontosabb személytől – saját magadtól.”
Louise L. Hay
“A földi élet jövője attól függ, hogy képesek vagyunk-e cselekedni. Sokan egyénileg is megtesznek minden tőlük telhetőt, ám valódi sikert csak akkor érhetünk el, ha gyökeres változások mennek végbe a társadalomban, a gazdaságban és a politikában.”
David Attenborough
“Az emberi szeretet parányi morzsája jutott nekem; nagyra tartottam, azt hittem, igazgyöngy, ám elolvadt az ujjaim között, kicsúszott a kezemből, mint a jégdarab.”
Charlotte Brontë
“Az önsajnálat a legnagyobb ellenségünk. Ha behódolunk neki, egész életünkben semmi bölcset sem tudunk tenni.”
Helen Keller
“Hááát igen, a botrányt mindenki szereti, legyen az akár kicsi, akár nagy. Hiszen mi lehetne élvezetesebb, mint a gazdagok és hatalmasok bukását nézni. Mi volna szórakoztatóbb, mint a képmutató bűnösök nyilvános megszégyenülését látni. Igen, a botrányt mindenki szereti, de ha legutóbbit valamiért mégse élveznéd … nos a következő sem várat már sokat magára.”
Született feleségek