“Ha amit ígértem nincs kiút, alvás előtt mérföldnyi út, alvás előtt mérföldnyi út.”

Robert Frost

“Az emberiség egy egységes szétválaszthatatlan család a legmegátalkodottabb lélektől sem távolodhatok el.”

Mahatma Gandhi

“Mind maszkot hordunk és eljön az idő, amikor nem dobhatjuk el a nélkül, hogy vele dobnánk saját bőrünket.”

André Berthiaume

“Bármi vagy, légy benne jó!”

Abraham Lincoln

“Ifjabb koromban emlékeztem mindenre, akár megtörtént, akár nem. Ma már hanyatlanak a képességeim, hamarosan semmire sem fogok emlékezni, csak a meg nem történt dolgokra. Szomorú, hogy így darabokra hullunk, de mindnyájan így végezzük.”

Mark Twain

“Az elmúlt dolgok emlékei nem szükségszerűen úgy emlékeznek a dolgokra, ahogy voltak.”

Marcel Proust

“Hálás vagyok az évekért, amelyeket e családban tölthettem. Mindenért, amit közösen éltünk át. Minden fejlődési lehetőségért. A legjobbakat magammal viszem és az ő példájuk vezérel bárhová megyek. Egy barátom azt mondta legyek őszinte. Hát az leszek.  Bár nem akartam, de elindulok az úton. Főként, mert mindent leckének tekintek. Vagy talán, mert nem akarok dühösen távozni. Vagy talán, mert végre megértettem. Vannak dolgok, amelyeket nem akarunk, de el kell fogadnunk. Vannak dolgok, amelyekről tudni sem akarunk, de tanulnunk kell. És vannak, akik nélkül nem élhetünk, mégis búcsúznunk kell.”

J. J. – Gyilkos elmék

“A tragédiához nem kell vér és halál. Elég, ha megtöltjük fenséges szomorúsággal, mely a tragédia áhítata.”

Jean Racine

“A kommunikációnak egy nagy baja van, a részévé vált illúzió.”

George Bernard Shaw

“A család egy hely, ahol az elmék kapcsolatba léphetnek. Ha ezen elmék szeretik egymást, az otthon egy csodás virágzó kert lesz. De ha ezen elmék harmóniája felborul, vihar lesz, mely feldúlja a kertet.”

Buddha

“Az internet az első olyan ember alkotta dolog, amelyet az emberiség nem ért. Valamint ez az anarchiát próbálgató legnagyobb kísérletünk.”

Eric Schmidt

“Semmi sem olyan erős, mint a gyöngédség és semmi sem olyan gyöngéd, mint a valódi erő.”

Ralph W. Sockman

“A természet még a legbámulatosabb és legmegdöbbentőbb formájában sem más, mint az ember tragédiájának díszlete.”

John Morley

“Láttam olyan gyermekeket, kik sikerrel léptek túl gonosz örökségükön. Mert a tisztaság lelkünk elválaszthatatlan része.”

Gandhi

“Az őszinte művész ember olyat próbál alkotni, amely már önmagában is él.”

William Dobell

“Sokan tévednek azt illetően, hogy mit jelent a valódi boldogság. Mert ez nem az önmagunknak szerzett örömből fakad, hanem a jó ügyhöz való hűségből.”

Helen Keller

“Az oroszlán csupán akkor dolgozik, ha éhes. Ám ha jól lakott, akkor ragadozó és zsákmánya békén élhet egymás mellett.”

Chuck Jones

“Ráleltem egy paradoxonra. Ha addig szeretsz, amíg az  már fáj, akkor nem marad már fájdalom csak szeretet.”

Teréz anya

“A család a menedékünk e szívtelen világban.”

Christopher Lasch

“Mi emberek mindnyájan életfogytiglani magánzárkában élünk, a saját bőrünkben.”

Tennessee Williams

“A remény az a tollas madárka, amely a lelkünkben fészkel és amely szavak nélküli dalt csicsereg. S örökkön örökké dalol.”

Emily Dickinson

“A remény minden szörnyűségek legrosszabbika, mert megnyújtja az ember gyötrődését.”

Nietzsche

“Ha az vagyok, amim van és elveszítem, amim volt, akkor ki marad belőlem?”

Erich Fromm

“A tapasztalat kegyetlen tanítómester. De az ember, akkor is tanul. Istenem, de még mennyire.”

C.S. Lewis

“Az élet egy játék, tehát játszd. De az élet értékes is, tehát ne pusztítsd el.”

Teréz anya

“Az életben a sakktól eltérően, még a matt után is folytatódik a játszma.”

Isaac Asimov

“Ha képtelenek vagyunk elengedni bármit, ami már túlélte hasznos élettartamát, akkor a megszállotjaivá leszünk. Materialista korunkban bizony sokan vagyunk a saját  tulajdonaink megszállotjai.”

Mildred Lisette Norman

“A könnyeknek szentségük van. A könnyek nem a gyengeség jelei, hanem az erőé. Az elsöprő fájdalom hirnökei és a kimondhatatlan szereteté.”

Washington Irving

“Az ember hamarabb fizet meg egy sérülésért, mint a haszonért, mert a hála teher. A bosszú azonban élvezet.”

Tacitus

“Mindaz, ami előttünk fekszik és utánunk marad csupán apróság ahhoz képest, ami bennünk lakozik.”

Ralph Waldo Emerson

“A sebek a múltra emlékeztetnek, de nem kell meghatározniuk a jövőt.”

Gyilkos elmék

“Az otthonunk ott van, ahol a szívünk  lakozik. A lábainkkal elmehetünk ugyan innen, de a szívünkkel soha.”

Oliver Wendell Holmes

“A világot a szeretet hajtja előre.”

W. S. Gilbert

“Ami önmagunk legjava, az sokszor a családi szeretetben lakozik és él. És ezáltal lehet éppen ez önnön szilárdságunk és hűségünk fokmérője.”

Haniel Long

“Az aki szörnyekkel harcol jobb, ha vigyáz. Nehogy ezáltal maga is szörnnyé váljon. S ha elég sokáig bámulunk a mélységbe, a mélység is visszanézhet ránk.”

Nietzsche

“Az ember nem szereti másoknak tulajdonítani az elmésséget. Legfeljebb az ellenségének.”

Einstein

“Inkább írj önmagadnak közönség nélkül, minthogy közönségnek írj és elveszítsd önmagad.”

Cyril Connolly

“A természet feletti erők vészterhes birodalmában sincs borzalmasabb jelenség, mint a vámpíroké. Ez a lény még démonok között is páriaként létezik.”

Montague Summers

“Nem érthetjük az emberi természetet, míg nem értjük meg, hogy a körhintán ülő gyerek miért integet minden körben a szüleinek és azok miért integetnek vissza minden egyes körben.”

William D. Tammeus

“Az erőszak sosem kínál reményt. Csak időlegesen fújja el a reménytelenséget.”

Kingman Brewster

“Mindig úgy találtam, hogy a könyörület gazdagabb termést hoz, mint a szigorú igazságszolgáltatás.”

Abraham Lincoln

“Az erő nélküli igazságnak nincs hatalma. Az igazság nélküli erő azonban zsarnoki.”

Blaise Pascal

“Nincs szörnyűbb tanú és borzasztóbb vádló a lelkiismeretnél, mely minden ember szívében ott lakozik.”

Polybius

“Nem kell szobának vagy háznak lenni ahhoz, hogy kísértetek járjanak be minket. Az agy korlátai sokkal erősebbek az anyagénál.”

Emily Dickinson

“A gyenge embernek kétségei vannak a döntései előtt. Az erősnek pedig csak utána.”

Carl Kraus

“A biztonság többnyire csak babona, mivel ez nem létezik a természetben. Az ember ivadékai pedig egészében sosem tapasztalhatják meg.”

Helen Keller

“Az emberi hang sosem érhet el olyan távolságokra, amiket a lelkiismeret kicsiny hangja megtehet.”

Mahatma Gandhi

“Nem is tudom mit véljek az autókról. Bármilyen gyorsan mennek is előre, a civilizációt talán hátra felé viszik.”

Booth Tarkington

“Bármily sötét is a pillanat, a szeretet és a remény mindig élhet.”

George Chakiris

“A fény csak akkor ragyoghat pompájában, ha mögötte ott a sötétség.”

Francis Bacon

“Az ember család nélkül egyszál egyedül van a világban és a hidegtől reszketve áll.”

Andre Maurois

“Egy gyereket elveszíteni olyan, mintha egy részünk veszne el.”

Dr Burton Grebin

“A szörnyetegek valóságosak, ahogyan a szellemek is azok. E lények bennünk élnek és időnként ők győzedelmeskednek.”

Stephen King