Grace klinika 5/1-2 – Tündérmesék, rémálmok

“Mind emlékszünk a gyerekkori esti mesékre. A cipő illik Hamupipőkére. A békából királyfi lesz. Csipkerőzsika felébred egy csóktól. Egyszer volt, hol nem volt … és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Tündérmesék, amolyan álmok. Csak az a baj, hogy a tündérmesék nem válnak valóra. Azok a mesék, amik egy sötét viharos éjjelen kezdődnek és rettenetesen végződnek, vagyis a rémálmok, azok általában valósággá válnak. Aki kitalálta a ‘boldogan élnek, míg meg nem halnak’ frázist egy jó nagy seggbe rúgást érdemelne.

Egyszer volt, hol nem volt… boldogan éltek, míg meg nem haltak. Ezek a mesék csak az álmaink. A tündérmesék nem válnak valóra. A valóság viharosabb. Zavarosabb. Ijesztőbb. A valóság sokkal érdekesebb, mint boldogan élni, míg meg nem halunk.”

Grace klinika

Grace klinika 3/22-23 – Álmok

“Mind arról álmodunk, hogy egyszer boldogok leszünk, ha végre elértük a céljainkat. Pasit találunk, a gyakornokság lejár. Ez az álom. Egyszer megvalósul. De ha emberből vagyunk, azonnal másról kezdünk álmodozni. Mert, hogy ha ez álom inkább felébrednénk, de azonnal.

Egy ponton be kell látnunk, hogy az álomból rémálom lett. Elhitetjük magunkkal, hogy a valóság jobb. Meggyőzzük magunkat, hogy jobb nem is álmodozni. De a legerősebbek, a legelszántabbak kitartanak az álmok mellett. Vagy hirtelen egy olyan új álomba csöppenünk, amire nem is számítottunk. És akkor ráébredünk, bármily valószínűtlen is, hogy reménykedünk.  Egy kis szerencsével rájövünk, hogy minden dacára, az élet dacára a legnagyobb álom, hogy még képesek vagyunk álmodni.”

Grace klinika

Született feleségek 2/7 – A fényképezőgép

“Igen, a fényképezőgép képeket örökít meg. De valójában a puszta képnél jóval többet rögzít. Férfiak titkos vágyait fedi fel, mikor már emlékezniük sem volna szabad. A legszokatlanabb titkokról rántja le a leplet a legszokványosabb házasságokban. De ami a legdöbbenetesebb a fényképezőgép csöndesen és félreérthetetlenül megmutatja álmainkat. Álmainkat, amelyekről nem is tudtunk.”

Született feleségek

Grace klinika 3/3 – Álmok

“A sebészek többnyire vad és teljességgel valószínűtlen műtétekről álmodnak. Egy ember összeesik egy étteremben. Felnyitjuk egy vajazó késsel és szívbillentyűt egy faragott répa darabbal helyettesítjük. De olykor olykor egész másról álmodoznak. A legtöbb álmunk elillan az ébredéssel. Száműzzük az agyunk mélyére. De néha elhisszük. Hogyha elég erősen akarjuk, az álom folytatodik.

Az álom egyszerű. Az élvezet jó. És a dupla élvezet még jobb. A fájdalom rossz. És nincs olyan, hogy kevésbé fáj. De a valóság más. Az igazság az, hogy a fájdalom azért van, hogy eláruljon valamit. De csak kevés élvezet van, amit hasfájás nélkül kiélvezhetünk. De talán így van jól. Talán az a dolgok rendje, ha néhány álmunk örökre csak álom marad.”

Grace klinika

Grace klinika 1/8 – Élet és az álmok

“Emlékeznek még a gyermekkori tündérmesékre. Az életről szőtt álomképre, a fehér ruhára és hogy az ifjú herceg eljön és megszöktet minket a lován a kastélyába. Az ágyban fekve esténként csukott szemmel tökéletesen hittünk a megvalósulásában. A Mikulás, a Fogtündér, a Királyfi. Szinte tapintani tudtuk volna őket, de végül felnövünk. Egy nap kinyitjuk a szemünket és a tündérmese szertefoszlik. Annál keresünk vigaszt, akiben megbízunk. De a lényeg az, hogy nehéz végleg elereszteni azt a bizonyos tündérmesét, mert mindenkiben ott lapul legalább egy parányi kis szikrája a hitnek és reménynek, hogyha kinyitjuk a szemünket, akkor minden valóra válik.

A nap végén a hit mókássá válik. Ott bukkan fel, ahol nem számítunk rá. Mintha egy nap rájönnénk, hogy a tündérmese egy kicsit más, mint amiről álmodtunk. A kastély hááát nem is annyira kastély. És a boldogan éltek, míg meg nem haltak  nem is fontos. Csak az, hogy most boldogok. Mert néha egy évezredben egyszer az emberek meglephetnek. És néha napján pár embertől még a lélegzeted is elakad.”

Grace klinika

D. Carnegie – gyűlölet vs hatalom

“Ha gyűlöljük ellenségeinket, hatalmat adunk nekik – hatalmat álmunk, étvágyunk és boldogságunk felett. Táncra perdülnének örömükben, ha tudnák, mennyire nyomasztanak minket. Gyűlöletünk csöppet sem árt nekik, de saját nappalainkat és éjjeleinket pokollá teszi.”

D. Carnegie