Család

“Az emberiség egy egységes szétválaszthatatlan család a legmegátalkodottabb lélektől sem távolodhatok el.”

Mahatma Gandhi

“Hálás vagyok az évekért, amelyeket e családban tölthettem. Mindenért, amit közösen éltünk át. Minden fejlődési lehetőségért. A legjobbakat magammal viszem és az ő példájuk vezérel bárhová megyek. Egy barátom azt mondta legyek őszinte. Hát az leszek.  Bár nem akartam, de elindulok az úton. Főként, mert mindent leckének tekintek. Vagy talán, mert nem akarok dühösen távozni. Vagy talán, mert végre megértettem. Vannak dolgok, amelyeket nem akarunk, de el kell fogadnunk. Vannak dolgok, amelyekről tudni sem akarunk, de tanulnunk kell. És vannak, akik nélkül nem élhetünk, mégis búcsúznunk kell.”

J. J. – Gyilkos elmék

“A vezető szerep felelősséggel jár. Minden egyes beteg a sebészeti osztályon a te saját beteged, akár te vágtad fel őket akár nem. A szike nálad van. Rá kell tudnod nézni egy családra és azt mondani mindent megtettünk, hogy megmentsük a gyermeküket, a férjüket, a nejüket. Leragadsz. Más emberek családján segítesz. Ez olyan nagy felelősség, hogy ezért jobban vigyázol idegen emberek családjára. A sajátodat meg feláldozod.”

Grace klinika

“A család egy hely, ahol az elmék kapcsolatba léphetnek. Ha ezen elmék szeretik egymást, az otthon egy csodás virágzó kert lesz. De ha ezen elmék harmóniája felborul, vihar lesz, mely feldúlja a kertet.”

Buddha

“A család a menedékünk e szívtelen világban.”

Christopher Lasch

“Minden családnak megvan a maga módszere arra, hogy hogyan rejtse el azt, amit nem akar közszemlére tenni. Legyen az egy kép, ami eltakar egy csúnya foltot egy falon. Vagy  egy ajtó, ami elfedi a mögötte levő káoszt.  Vagy egy műmosoly, ami hosszú évek kínjait és szívfájdalmait kendőzi el. A családok sok mindenre hajlandók, hogy a kínos igazságot leplezzék. Egyesek persze még többre is, mint mások.

Ha az igazság csúf az emberek megpróbálják véka alá rejteni. Mert tudják micsoda kárt okoz, ha fény derül rá. Úgyhogy vaskos falak közé bújtatják, vagy zárt ajtók mögé dugják. Vagy mindenféle cseles álcával leplezik. De az igazság bármily csúf is, mindig kitudódik. És valakinek, akit szeretünk mindig bántódása esik. Egy másik valaki pedig tobzódik a fájdalmában. És minden igazságok közül ez a legcsúfabb.”

Született feleségek

“Ami önmagunk legjava, az sokszor a családi szeretetben lakozik és él. És ezáltal lehet éppen ez önnön szilárdságunk és hűségünk fokmérője.”

Haniel Long

“Régi történetek ezek. Régiek, mint az emlékezet. A tékozló fiúé, aki hazatér az apához, aki megbocsát neki. A féltékeny feleségé, aki becsapja a férjet, aki bízik benne. Az elszánt anyáé, aki mindent kockára tesz a gyermekéért, akinek szüksége van rá. És a hűtlen férjé, aki megbántja az asszonyt, aki szívből szereti. Miért hallgatjuk meg őket újra és újra? Mert ezek a család történetei, és ha túl nézünk a veszekedésen, fájdalmon és sértődésen. Olykor jól esik emlékeztetnünk magunkat arra, hogy a családon kívül az ég világon nincs fontosabb.”

Született feleségek

“Az ember család nélkül egyszál egyedül van a világban és a hidegtől reszketve áll.”

Andre Maurois

“Egy család ereje, ahogy egy hadsereg ereje is attól függ, hogy  mennyire lojálisak egymáshoz a tagjai.”

Mario Puzo

“Az emberi társadalom legfontosabb értékeit kétségkívül a család teremti és erősíti meg és tartja fent.”

Winston Churchill

“Városi legenda, hogy az öngyilkosságok száma megugrik az ünnepek idején. Valójában épp ellenkezőleg, csökkenni szokott. Kutatások szerint azért, mert az emberek kevésbé hajlamosak végezni magukkal, amikor körülveszi őket a családjuk. A vicc az, hogy  ugyanez a fokozott családi együttlét a feltétélezett okozója az ünnepekkor menetrendszerűen bekövetkező depressziórohamoknak.

Egy régi mondás szerint senki sem választhatja meg a családját. Elfogadjuk, amit a sors adott és tetszik vagy sem, szeretjük őket vagy sem, megértjük őket vagy sem megbirkozunk vele. Egy másik ősrégi tanítás szerint a család, amibe születünk csak afféle kiindulási pont. Etetnek, öltöztetnek és vigyáznak ránk, amíg készen nem állunk arra, hogy kilépjünk a való világba és megtaláljuk a magunk törzsét.”

Grace klinika

“A boldog családok mind egyformák, a boldogtalan családok boldogtalansága viszont mindig egyedi.”

Lev Tolsztoj

“Sok minden megváltoztathat minket, de az életünket a családunkkal kezdjük és fejezzük be.”

Anthony Brandt