Ember

“Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel.”

Bertrand Russel

“Az embert nem a születés, a földi rang avatja előkelővé, hanem a szellem és a jellem.”

Goethe

„Az ember teszi széppé a dolgokat, azzal, hogy szereti őket.”

Anatole France

“A természet még a legbámulatosabb és legmegdöbbentőbb formájában sem más, mint az ember tragédiájának díszlete.”

John Morley

“Mi emberek mindnyájan életfogytiglani magánzárkában élünk, a saját bőrünkben.”

Tennessee Williams

“Ha az vagyok, amim van és elveszítem, amim volt, akkor ki marad belőlem?”

Erich Fromm

“Így van ez egész életünk során: legsötétebb perceinkben olyan emberek gusztusa szerint cselekszünk, akik megvetésünk tárgyai egyébkor.”

Charles Dickens

“Ne kritizálj másokat; ők pontosan azok, akik mi lennénk hasonló körülmények között.”

Abraham Lincoln

“Nem érthetjük az emberi természetet, míg nem értjük meg, hogy a körhintán ülő gyerek miért integet minden körben a szüleinek és azok miért integetnek vissza minden egyes körben.”

William D. Tammeus

“Nincs eretnekség, sem filozófia oly gyűlöletes az egyház előtt, mint az emberi lény.”

James Joyce

“Attól, akit még nem ismersz, olykor jobbat kapsz, mint attól, akit már igen.”

Stephen King

“Az ember bonyolult teremtmény. Egy részt nemes, jótékony cselekedetekre képes, másrészt a legaljasabb csalásokra kapható. Állandó küzdelem ez, amely ott dúl mindannyionkban. Természetünk angylai viaskodnak belső démonaink kísértésével. És néha a sötétség elűzésének egyetlen módja az, ha felragyogtatjuk az együttérzés fényét.”

Született feleségek

“Ha barát kell, a legjobb leszek. Ha magányra vágysz, én a csönd leszek. És ember leszek, mert emberre vágysz: ki szeret, ki elfogad, s kit igaznak látsz.”

Charles Dickens

“A világ sötét, a világ önző és kegyetlen, ha csak a legkisebb jót is felfedezik az emberek, rögvest tönkreteszik.”

Aranyhaj és a nagy gubanc

“Mindig lesznek emberek, akik meg fognak bántani, tehát nem szabad feladnod a hitet. Csak légy óvatos!”

Gabriel Garcia Marquez

“Minden ember hold: megvan a sötét oldala, amit sose mutat meg senkinek.”

Mark Twain

“Nagy dolog hinni magadban, és még nagyobb hinni a többiekben.”

Tatiosz

“Köszönet, megbecsülés, hálaadás. Mindegy melyik szót használod, mind egyet jelentenek: az örömet. Örülnünk kellene, hálát adni, hogy vannak barátaink, családunk. Örülni annak, hogy élünk. Akár tetszik, akár nem.

Talán mégsem kell feltétlenül örülnünk, talán a hálának semmi köze az örömhöz. Talán a hála csak annyit jelent, hogy felismerjük, mi is az, amink van. Megköszönjük a kis győzelmeket. Az, hogy imádjuk a küzdelmet annyit tesz, hogy emberek vagyunk. Talán az ismerős dolgokért vagyunk hálásak és talán azokért is hálásak vagyunk, amiket sosem ismerünk meg. A nap végén a tény, hogy még mindig van erőnk állva maradni elég ok az ünneplésre.”

Grace klinika

“Az emberek, amint szerelmesek lesznek, hazudni kezdenek.”

Harlan Ellison

“Ha felismerjük végre, hogy minden ember őrült; egy csapásra világossá válik előttünk minden rejtély.”

Mark Twain

“A bolond paradicsoma, a bölcs ember pokla.”

Thomas Fuller

“Az emberekből általában nem az erő hiányzik, hanem az akarat.”

Victor Hugo

“Akinek látszunk, arról mindenki ítélhet, amilyenek valóban vagyunk, arról senki sem.”

Voltaire

“Minden egyes ember, akivel találkozok feljebbvaló nálam valamiben. Így hát tanulok tőle.”

Ralph Waldo Emerson

“Általában az emberek kétféleképpen kategorizálhatok. Vannak, akik szeretik a meglepetéseket és vannak, akik nem. Én, én nem. Nem is ismerek sebészt, aki szereti a meglepetéseket, mert sebészként szeretünk mindent tudni. Muszáj tudnunk, mert ha nem tudunk mindent, az emberek meghalnak és minket beperelnek. Most csacsogok? Azt hiszem csacsogok. Oké, tehát a mondandom lényegének, mert van lényege, semmi köze a meglepetésekhez, vagy halálhoz, sem perekhez, sőt a sebészekhez sem. A lényeg a követekző: akárki is mondta azt, hogy amit nem tudsz, az nem fáj az egy címeres idióta volt. Mert az általam ismert legtöbb ember számára a legrosszabb dolog a világon, ha nem tudnak valamit. Na jó, nyertek, talán csak a második legrosszabb.

Sebészként annyira sok mindent kell tudnunk. Tudnunk kell, hogy van-e elég erőnk. Tudnunk kell, hogy hogyan gondoskodjunk a betegekről. És tudnunk kell, hogy hogyan gondoskodjunk egymásról. A végén arra is rá kell jönnünk, hogyan gondoskodjunk magunkról. Sebészként mindent tudnunk kell, de emberilényként néha jobb sötétben tapogatozni, mert a sötétben lehet, hogy félünk, de réménykedünk is.”

Grace klinika

“Az érzelmi kötődés elkerülhetetlen, minden ember hatással van a másikra. Ne engedjétek magatokat elérzésteleníteni az élet csodájával szemben! Mindig az emberi test dicsőségének áhítatában éljetek! Higgyétek el, hogy ez a lényeg, nem pedig a címek hajhászása, mert a cím egyáltalán nem minősíti az embert.”

Patch Adams

“Minden a vonalakról szól. A rezidens évek végét jelző vonalról. A vonalról, ami elválaszt a műtőasztaltól. És persze ott a legfontosabb vonal. A vonal, ami elválaszt az emberektől, akikkel dolgozol. Nem segít ha haverkodsz velük vagy barátkozol. Vonalat kell húznod, önmagad és a világ közt. Mások csak zűrbe kevernek. Minden a vonalakról szól, vonalakat húzgálunk mindenütt, és imádkozunk, hogy senki ne lépje át őket.

Egyszer döntést kell hozni. A vonalak nem tartanak másokat távol, körülvesznek. Az élet zűrös. Ilyennek alkották. Nos pazarolhatjuk az időt vonalazgatásra, vagy élhetünk átlépve a vonalakat. De van egy pár vonal, amelyeket túlságosan is veszélyes átlépni. Egy dolgot tudok, ha vállalod a kockázatot, a kilátás a túloldalon káprázatos.”

Grace klinika

“A legtöbb ember nem elég okos, vagy nem elég buta ahhoz, hogy boldog legyen.”

Voltaire

“A legautentikusabb dolog bennünk az, hogy képesek vagyunk hatni, alkotni, túlélni, változtani, szeretni és hogy felül tudunk emelkedni a kínjainkon.”

Ben Okri

“Az ember még csak kislegény, oly könnyű, friss erő. A halálról míg élt e fény, mit tudhatna ő.”

William Wordsworth

” Minél többet gondolkodom rajta, annál inkább érzem, hogy semmi sincs, amiben több művészet lenne, mint szeretni az embereket. “

Vincent Van Gogh

“A hibák, amelyeket az emberekben látunk, többnyire a sajátunk.”

Anthony de Mello

“Minden ember valami nagy, nagy titok. És a legszimplább is megfejthetetlen. Emberésszel elérhetetlen.”

Móricz Zsigmond – A peregrinus

“Az az ember, aki nem csinál hibát, rendszerint semmit sem csinál.”

Edward John Phelps

“A stílus mögött egy ember van, az ember mögött egy élet van.”

Kosztolányi Dezső

“Az ember nem más, mint amit egész nap gondolt.”

Ralph Waldo Emerson

“A legnagyobb hiba, amit az életben elkövethetsz, az a folyamatos rettegés attól, hogy hibázni fogsz.”

Elbert Hubbard

“Az emberiség ostoba nézetei közül a legostobábbak azok, amelyekkel a jó körülmények közt élők a szegények szokásait kritizálják.”

Herman Melville

“A vadállatok sosem ölnek sportból; az ember az egyetlen, akinek a többi élőlény kínzása és megölése szórakoztató.”

James Anthony Froud

“Légy jobb ember, és tudd, hogy ki vagy, mielőtt valaki újjal találkozol, akitől azt reméled, hogy ismer téged.”

Gabriel Garcia Marquez

“Az emberi természet olyan, hogy bölcsen gondolkozik, de esztelenül cselekszik.”

Anatole France

“A gonoszság összehozza az embereket.”

Arisztotelész

“A remény veszélyes dolog. Megőrjíti az embert. Semmi szükség rá.”

A remény rabjai

“Ha lemondunk vágyainkról, épp azt tagadjuk meg, ami emberré tesz.”

Mátrix

“A magányra nem ellenségei ítélik az embert, hanem a barátai.”

Milan Kundera

“Az ember akkor a legkevésbé önmaga, ha saját arcát viseli. Ha maszkot visel, könnyebben elmondja az igazat.”

Oscar Wilde

“Az állatok közül egyedül az ember kegyetlen. Ő az egyetlen, aki azért okoz fájdalmat, mert örömét leli benne.”

Mark Twain

“Sose becsüld alá az emberi hülyeség hatalmát.”

Blöff

“Az ember a világmindenséget beragyogó csillag, ha szeret, és szürkén félelmetes égbolt, ha nem szeret.”

Tatiosz