“Nem ellenségek vagyunk, hanem barátok. Nem szabad ellenségeskednünk, lehetnek közöttünk feszültségek, de a szeretet sohasem törhet meg. Az emlékezet titkos húrjai meg-megpendülnek, midőn jobbik természetünk lágyan megérinti őket.”
Abraham Lincoln
“Ifjabb koromban emlékeztem mindenre, akár megtörtént, akár nem. Ma már hanyatlanak a képességeim, hamarosan semmire sem fogok emlékezni, csak a meg nem történt dolgokra. Szomorú, hogy így darabokra hullunk, de mindnyájan így végezzük.”
Mark Twain
“Az elmúlt dolgok emlékei nem szükségszerűen úgy emlékeznek a dolgokra, ahogy voltak.”
Marcel Proust
“Azt mondják, az idő gyógyít,
Hogy feledni is lehet -
A mosolyok s könnyek mégis, most is
Kínozzák a szívemet.”
George Orwell
“Elmúlt, mint száz másik pillanat, mégis múlhatatlan, mert szívek őrzik, s nem szavak.”
Hemingway
“Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített.”
Francois-René de Chateaubriand
“Mind meghalunk. Nem az a cél, hogy örökké éljünk hanem, hogy olyat alkossunk, ami örökre fennmarad. ”
Chuck Palahniuk
“Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után.”
Cicero
“A halottak az élők emlékezetében élnek tovább.”
Cicero
“Az emlékezéshez nem emlék,
hanem szeretet kell,
S akit szeretünk,
azt nem feledjük el.”
Shakespeare