Félelem

“Az élet nagyon szomorú tud lenni, és általában az is. Az emberek úgy tesznek, mintha ez nem így lenne, és hazudnak a gyerekeiknek (…), azért hogy ne ijesszék el őket és ne ábránduljanak ki, pedig igen, az élet szomorú tud lenni. A világnak fogai vannak, és beléd marhat, amikor csak akar.”

Stephen King – Tom Gordon, segíts!

“A gyógyításban a változás elkerülhetetlen. Új sebészeti módszereket találnak ki, a műtéti eljárások fejlődnek. A szaktudásunk folyamatosan bővül.  Az újításról szól minden. Semmi nem marad sokáig ugyanaz. A változást vagy megszokjuk vagy megszökünk előle.

Változás. Nem szeretjük. Félünk tőle. De nem tudjuk elkerülni. És vagy megszokjuk a változást vagy megszökünk előle. Felnőni fájdalmas és aki nem ezt mondja, hazudik. De az igazság, hogy néha minél inkább változnak a dolgok, annál kevésbé változik bármi is. És néha … néha a változás jó. Néha a változás jelent mindent.”

Grace klinika

“A világnak fogai vannak, és beléd marhat, amikor csak akar.”

Stephen King – Tom Gordon, segíts!

“Így van ez egész életünk során: legsötétebb perceinkben olyan emberek gusztusa szerint cselekszünk, akik megvetésünk tárgyai egyébkor.”

Charles Dickens

“Mától fogva újra kezdem az életem. Új élet virrad föl számomra. Megszűnt, ami eddig nyomorított és megakadályozta, hogy éljek. Igazad volt ma délután, amikor azt kérdezted, nem magam elől akarok-e elszaladni? Mert ezt tettem évek óta. Mert nem tudtam, erős voltam-e vagy nagyon gyönge. (…) Féltem önmagamtól, féltem az élettől, tőled is féltem.”

Agatha Christie

“Olyan fiatal vagy, mint reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint félelmeid. Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed.”

Albert Schweitzer

“Csak az kedves nekünk igazán, amit féltünk elveszíteni.”

Anatole France

“Az ember természeténél fogva örökösen óvakodik a betolakodóktól és bejutásukat igyekszik megakadályozni. De mindig lesznek olyanok, akik erővel furakodnak be az életünkbe, mint ahogy olyanok is, akiket mi magunk engedünk be. De aggodalomra leginkább azok adnak okot, akik odakintről figyelnek minket, akiket igazán sosem ismerünk meg.”

Született feleségek

“Igen, emlékszem a világra,  minden apró részletére. De legfőképpen arra, hogy mennyire féltem. Micsoda pazarlás. Tudják, aki félelemben él, nem is él igazán. Bárcsak el tudnám ezt mondani azoknak, akiket  hátrahagytam. De vajon használna nekik? Valószínűleg nem. Mostmár belátom mindig lesznek olyanok, akik szembeszállnak a félelmeikkel és lesznek olyanok, akik inkább megszöknek előle.”

Született feleségek

“Nem attól félek, hogy elfelejtesz, hanem azt a lányt felejted el folyton, aki voltál.”

P.S. I Love You

“Legfélelmetesebb ellenségünk (…) a saját idegrendszerünk. A bennünk lévő feszültség bármelyik pillanatban kész átalakulni valamilyen látható tünetté.”

George Orwell

“Van úgy, hogy nagyobbnak és borzadályosabbnak látszanak a dolgok, ha egyedül vagyunk és félünk.”

Micimackó

“Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni.”

Marcus Aurelius

“Mindig erőt, bátorságot és önbizalmat nyerünk, amikor szembe kell néznünk félelmeinkkel. Azt kell mondanunk magunknak: “Átéltem ezt a szörnyűséget. Most már elboldogulok bármivel, ami csak jöhet.” Meg kell tudnunk tenni azt is, amiről azt hisszük, képtelenek vagyunk rá.”

Eleanor Roosevelt

“Az igazság szeretete a legtöbb emberben nem egyéb, mint félelem az igazságtalanság elszenvedésétől.”

Francois de la Rochefoucauld

“Semmi baj nincs azzal, ha valaki fél. A félelem érzelemkifejezés egy ismeretlen helyzetre.”

Shrek

“Néha csak akkor győzhetjük le saját démonainkat, ha talákozunk egy igazival szemtől szemben.”

Függő játszma 3.

“Általában az emberek kétféleképpen kategorizálhatok. Vannak, akik szeretik a meglepetéseket és vannak, akik nem. Én, én nem. Nem is ismerek sebészt, aki szereti a meglepetéseket, mert sebészként szeretünk mindent tudni. Muszáj tudnunk, mert ha nem tudunk mindent, az emberek meghalnak és minket beperelnek. Most csacsogok? Azt hiszem csacsogok. Oké, tehát a mondandom lényegének, mert van lényege, semmi köze a meglepetésekhez, vagy halálhoz, sem perekhez, sőt a sebészekhez sem. A lényeg a követekző: akárki is mondta azt, hogy amit nem tudsz, az nem fáj az egy címeres idióta volt. Mert az általam ismert legtöbb ember számára a legrosszabb dolog a világon, ha nem tudnak valamit. Na jó, nyertek, talán csak a második legrosszabb.

Sebészként annyira sok mindent kell tudnunk. Tudnunk kell, hogy van-e elég erőnk. Tudnunk kell, hogy hogyan gondoskodjunk a betegekről. És tudnunk kell, hogy hogyan gondoskodjunk egymásról. A végén arra is rá kell jönnünk, hogyan gondoskodjunk magunkról. Sebészként mindent tudnunk kell, de emberilényként néha jobb sötétben tapogatozni, mert a sötétben lehet, hogy félünk, de réménykedünk is.”

Grace klinika

“A sebészek imádják a hatlmat. Egy szikével a kezedben Te vagy a világ ura. Nincs félelem, se fájdalom. Óriás vagy és golyóálló. Aztán kijössz a műtőből és a tökéletesség, a tökéletes összeszedettség egy csapásra semmibe vész.

Senki nem szereti elveszíteni az önuralmát, de sebészként nincs ennél rosszabb. A gyengeség jele, ha nem növünk fel a feladathoz. És mégis van olyan, hogy a dolgok kicsúsznak a kezünkből, mikor a föld nem forog tovább és egyszer csak rádöbbensz, hogy a fényes szikéd sem menthet meg. Mindegy hogy küzdessz ellene. Elbuksz. És ez pokolian rémísztő. Ámbár van jó oldali is a szabadesésnek. Az a lehetőség, hogy a barátaid elkapnak.”

Grace klinika

“A biztonság többnyire csupán egy babonának tekinthető, mivel a természetben soha sem fordul elő, és az emberek életében sem tapasztalható. Hosszú távon a veszélyt elkerülni semmivel sem biztonságosabb, mint szembefordulni vele. Az élet egy merész vállalkozás, vagy egy nagy semmi.”

Helen Keller

“A félelem a sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet kínt és szenvedést.”

Yoda

“Pár száz évvel ezelőtt Benjamin Franklin megosztotta a világgal a sikerének titkát: Amit ma megtehetsz – mondta – sose halaszd holnapra. Ez az ember fedezte fel a villamosságot. Azt hihetnénk többen is megfogadjuk a szavát. Nem tudom miért halogatjuk a dolgokat, de ha tippelnem kéne, azt mondanám a félelem az oka. Félelem a kudarctól, a fájdalomtól, a visszautasítástól. Néha pusztán a döntéshozataltól félünk, merthogy mi van, ha tévedünk, ha helyre hozhatatlan hibát követünk el. Akármitől is félünk egy dolog tuti biztos, hogy idővel a fájdalom, hogy nem tettünk meg valamit nagyobb, mint a félelem, hogy megtegyük. Olyan lesz, mintha egy hatalmas tumort cipelnénk.

Ki korán kel, aranyat lel. Kétszer ad, ki gyorsan ad. Aki sokat markol, keveset fog. Nem csinálhatunk úgy, mint akinek nem szóltak. Mind ismerjük a közmondásokat, hallottuk a filozófusokat, a nagyszüleinket, akik mind a rohanó időről beszéltek. Ugye ismerős a mondat: ragadd meg az alkalmat. Mégis néha magunknak kell rájönnünk. El kell követnünk a saját hibáinkat, meg kell tanulnunk a leckét. A ma lehetőségeit besöpörjük a holnap szőnyege alá, de egyszer csak nem megy és akkor végre tényleg felfogjuk, hogy miről beszélt Benjamin Franklin. Hogy jobb tudni, mint sötétben élni. Hogy jobb az ébredés, mint az alvás. És hogy a legnagyobb bukás  is, a legcsúnyább, legszörnyűbb hiba is jobb, mintha meg se próbáljuk.”

Grace klinika

“A bátorság nem a félelem hiánya, sokkal inkább egy döntés, hogy a félelemnél van, ami fontosabb. Lehet, hogy a bátrak nem élnek örökké, de az aki óvatos egyáltalán nem is él.”

Neveletlen hercegnő

“Az ember erőt, bátorságot és önbizalmat merít minden olyan tapasztalatból, mikor szembe tud nézni a félelemmel. Azt kell tennünk amiről azt gondoljuk, hogy nem vagyunk képesek rá.”

Eleanor Roosevelt

“A félelmektől való megszabadulás legegyszerűbb és legbátrabb módja, ha közel megyünk hozzájuk és átéljük őket.”

Popper Péter

“Élete során az ember gyakran attól fél, amitől nem kellene, vagy nem úgy fél, ahogy kellene, vagy nem akkor, amikor kellene.”

Arisztotelész

“A legnagyobb hiba, amit az életben elkövethetsz, az a folyamatos rettegés attól, hogy hibázni fogsz.”

Elbert Hubbard

“Ahhoz, hogy az élet nagy tanulságait megtanuljuk, nap mint nap le kell győznünk a félelmeinket.”

Ralph Waldo Emerson

“A félelem az ember legfontosabb riasztórendszere. Csak az ostobák nem félnek semmitől.”

Herbert Winston Hausen

Semmitől sem kell annyira félni, mint magától a félelemtől.

Franklin Delano Roosevelt

“Azért esztelen dolog a haláltól félni, mivel a biztosan bekövetkező dolgokat várni kell, csak a kétes dolgoktól szoktak félni.”

Seneca

“Amikor az ember félni kezd a haláltól, akkor tanulja meg szeretni az életet.”

Leon, a profi

“Ha egy gyerek fél a sötétben, az megbocsátható. Az igazi tragédia, ha egy férfi fél a világosságtól.”

Platon