“Ahogy az emberekről vélekedsz, úgy is fogsz bánni velük; és ahogy bánsz velük, azzá lesznek.”
Goethe
“Ahogy az emberekről vélekedsz, úgy is fogsz bánni velük; és ahogy bánsz velük, azzá lesznek.”
Goethe
“A világon mindenki a boldogságot hajszolja – és van is egy biztos mód, amellyel megtalálhatjuk: ellenőrizzük a gondolatainkat. A boldogság nem a külső körülményeken,hanem a belsőnkön múlik. Nem az a tény tesz boldoggá vagy boldogtalanná, hogy mid van, kivagy, hol vagy, mit csinálsz – csakis az, hogy mit gondolsz minderről. Például két ember lehet ugyanazon a helyen, és teheti ugyanazt egyszerre, mindkettőnek nagyjából ugyanannyi pénze és tekintélye lehet – mégis lehet az egyik szerencsétlen, a másik pedig boldog. Miért? A dolgok eltérő megítélése miatt. Éppen annyi boldog arcot láttam a pusztító hőségben napi hét centért izzadó és küszködő kínai munkások között, mint a New York-i Park Avenue légkondicionált hivatalaiban.”
D. Carnegie
“Az embereket nem cselekedeteikből kell megítélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint.”
Anatole France
“Bizonyosan van valami oka annak, amiért a másik úgy gondolkodik és cselekszik, ahogy. Kutasd ezt a rejtett okot – és kezedben lesz cselekedeteinek, talán egész egyéniségének kulcsa.”
D. Carnegie
“Nem az a tény tesz boldoggá, hogy mid van, ki vagy, hol vagy, mit csinálsz – csakis az, hogy mit gondolsz minderről.”
D. Carnegie
“Olyan lényt keressünk, akinek a társaságában mindig bátran követhetjük első gondolatunkat anélkül, hogy valaha is törödnünk kellene az illendőséggel.”
Stendhal
“Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben arra gondolni, amire még senki.”
Szent-Györgyi Albert
“A gondolat a legellenállóbb parazita, ha egyszer gyökeret ver, kiirtani lehetetlen.”
Eredet
“Boldogság az, ha amit gondolsz, amit mondasz, és amit teszel, összhangban vannak egymással.”
Mahatma Gandhi
“Kommunikáció. Az első dolog, amit az életben megtanulunk. És a vicc az, hogy mire felnövünk, megnő a szókincsünk és tudunk beszélni. Mégis egyre nehezebb kitalálni, hogy mit mondjunk vagy hogy miként kérjük azt amire tényleg szükségünk van.
…
A nap végén akadnak olyan dolgok, amiről nem lehet nem beszélni. Akadnak dolgok, amiket nem akarunk meghallani és akadnak olyanok is, amiket azért mondunk ki, mert nem akarunk többé hallgatni. Akadnak dolgok, amik többet érnek a szavaknál, ezek a tetteink. Akad olyan is, amit azért mondunk, mert nem mondhatunk mást. Bizonyos dolgokat magunkban tartunk. És nem túl gyakran, de néha-néha a dolgok önmagukért beszélnek.”
Grace klinika
„Nem a gondolatai teszik az embert, hanem a tettei.”
Az igazi Micimackó
“Az élet nem tényekből és történésekből áll elsősorban, hanem gondolatok viharából, ami szüntelenül dúl a fejünkben.”
Mark Twain
“Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs. Ez a magatartás több nyomorúságot okozott már az emberiségnek, mint az összes háború és járvány együttvéve.”
Arthur Schopenhauer
“Gondolj arra, hogy a boldogság nem attól függ, hogy ki, vagy mi vagy; pusztán attól függ, hogy te mit gondolsz magadról.”
D. Carnegie
“Amit magadról gondolsz, hozzád tartozik; amit másokról gondolsz, az is hozzád tartozik. Amit rólad gondolnak, azzal semmi dolgod, ha meg akarod őrizni lelked békéjét.”
Tatiosz
“Az ember nem más, mint amit egész nap gondolt.”
Ralph Waldo Emerson
“Az, hogy milyen a boldog ember élete, gondolatai milyenségén múlik: így hát ügyelj erre! Ne fogadj be sötét, negatív gondolatokat.”
Marcus Aurelius
“A beszéd a külső gondolat, a gondolat a belső beszéd.”
Antoine de Rivarol
“Az vagyunk, amit gondolunk. Mindaz, ami vagyunk, a gondolatainkból táplálkozik. Gondolatainkból építjük fel a világunkat.”
Buddha
“Aki gondolkodik, az akar, aki álmodozik, az más akarata szerint él.”
Victor Hugo
“Egyesek arra használják a szavakat, hogy azok mögé rejtsék a gondolataikat.”
Voltaire
“A boldogság vágykép – ezért mindenkinek mást jelent, mivel mindannyian másképp gondolkodunk.”
Tatiosz