“Az erő nélküli igazságnak nincs hatalma. Az igazság nélküli erő azonban zsarnoki.”
Blaise Pascal
“Az erő nélküli igazságnak nincs hatalma. Az igazság nélküli erő azonban zsarnoki.”
Blaise Pascal
“Minden egyes percben az emberi agy 14 milliárd neuronja aktiválodik 220 km/h-ás sebességgel. Legtöbbjük felett nincs hatalmunk. Ha kiráz a hideg. Ha libabőrösök leszünk. Ha izgulunk, az adrenalin szint emelkedik. A test magától követi a saját impulzusait és azt hiszem részben ezért olyan nehéz kordában tartani a saját testünket. De persze néha vannak inpulzusok, amiket nem akarunk kordában tartani. Később aztán megbánjuk.
…
A test saját impulzusainak a rabja. De attól vagyunk emberek, amit kontrolálni tudunk. A vihar után, a roham után, miután a pillanat heve elszállt. Lehiggadunk és feltakarítjuk a szemetünket. Megpróbálhatjuk elengedni a múltat. De a múlt ismétli önmagát.”
Grace klinika
“Irányítás. Észveszejtő, hogy az emberek miféle praktikákhoz folyamodnak, hogy magukhoz ragadhassák. Egyesek megtévesztésre alapoznak. Míg mások furfangos cseleket eszelnek ki. Aztán vannak, akik zsarolást alkalmaznak. Miért küzdünk így körmünk szakadtáig az irányításért? Mert tudjuk, hogy ha elveszítjük, azzal mások kezébe adjuk sorsunkat. És mi lehet ennél veszélyesebb?”
Született feleségek
“Nincs nagyobb bűn, mint másokat vezetni, másoknak parancsolni, másokon uralkodni akarni – ahhoz való tulajdon és talentum nélkül.”
Széchenyi István
“Hatalom csak annak járna, aki nem vágyik hatalomra.”
Tatiosz
“A prostituált nem a férfiak áldozata, ahogy azt a feministák állítják. Uralkodik a férfiakon, törvényen kívül áll, és ő képviseli a természetes szexuális vágyakat a civilizált világban.”
Camille Paglia
“Az erő és hatalom iránti vágy már kiskorunkban belénk ivodik. Gyermekként arra tanítanak minket, hogy a jó győzedelmeskedik a gonosz felett. De felcseperedvén rájövünk, hogy semmi sem ilyen egyszerű. A gonosz mindig ott hagyja a nyomát.”
Született feleségek
“Nem akarok rabja lenni az érzéseimnek. Használni akarom őket, élvezni és uralkodni rajtuk.”
Oscar Wilde
“A szem rejti a világ minden hatalmát, barátom, egy szem néha hasznosabb, mint a tulajdonosa.”
A holló
“Nem csak ahhoz kell bátorság, hogy az ember kiálljon és beszéljen, hanem ahhoz is, hogy leüljön és meghallgassa a másikat.”
Winston Churchill
“A hatalom nem eszköz; a hatalom cél.”
George Orwell
“A legnagyobb és egyben legkisebb uralom, az önuralom.”
Leonardo da Vinci
“A birtoklás vágya (…) a szerelemben érhető tetten leginkább: a szerelmes ember szerelme tárgyának kizárólagos birtoklására törekszik, lelke fölött éppen olyan föltétlen hatalomra vágyik, mint a teste fölött, azt kívánja, hogy szerelmének tárgya csak őt szeresse, a leghatalmasabbként és legkívánatosabbként akar lakni és uralkodni a másik lelkében.”
Nietzsche
“A legnagyobb hatalom, önmagunknak parancsolni.”
Seneca
“Az aki másokat ural lehet, hogy hatalmas; de az aki saját magán uralkodik, sokkal hatalmasabb.”
Lao Tzu
“Ha gyűlöljük ellenségeinket, hatalmat adunk nekik – hatalmat álmunk, étvágyunk és boldogságunk felett. Táncra perdülnének örömükben, ha tudnák, mennyire nyomasztanak minket. Gyűlöletünk csöppet sem árt nekik, de saját nappalainkat és éjjeleinket pokollá teszi.”
D. Carnegie
“Nem szeretném előre látni a jövőt. Csupán a jelennel törődök. Isten nem adott hatalmat a következő pillanat felett.”
Mahatma Gandhi
“Amit birtokolsz, az birtokba vesz.”
Harcosok klubja
“Sose becsüld alá az emberi hülyeség hatalmát.”
Blöff