Lehetőségek

“Hálás vagyok az évekért, amelyeket e családban tölthettem. Mindenért, amit közösen éltünk át. Minden fejlődési lehetőségért. A legjobbakat magammal viszem és az ő példájuk vezérel bárhová megyek. Egy barátom azt mondta legyek őszinte. Hát az leszek.  Bár nem akartam, de elindulok az úton. Főként, mert mindent leckének tekintek. Vagy talán, mert nem akarok dühösen távozni. Vagy talán, mert végre megértettem. Vannak dolgok, amelyeket nem akarunk, de el kell fogadnunk. Vannak dolgok, amelyekről tudni sem akarunk, de tanulnunk kell. És vannak, akik nélkül nem élhetünk, mégis búcsúznunk kell.”

J. J. – Gyilkos elmék

“Egy sebész mindig a legrosszabb eshetőségekben gondolkodik. Nem engedjük meg magunknak, hogy a legjobbra számítsunk, mert túl sokszor van, hogy a legjobb elmarad. De olykor-olykor valami hihetetlen történik. És hirtelen a legjobb reálissá válik. És olykor-olykor megtörténik a csoda is. És minden józan ítélőképességünk ellenére reménykedni kezdünk.

Orvosként megszoktuk, hogy a betegeknek csak tényeket mondunk, de amit ők igazán tudni akarnak az az, hogy elmúlik-e a fájdalom. Hogy jobban lesznek-e. Hogy meggyógyulnak-e. A betegeink azt akarják tudni, hogy vajon van-e remény.De elkerülhetetlen, hogy szembetaláljuk magunkat a legrosszabb eshetőséggel. Ha a beteget cserben hagyja a teste és a tudomány által ismert összes gyógymód is csődöt mond, mikor a legrosszab eshetőség bekövetkezik, mi már csak a reménybe kapaszkodhatunk.”

Grace klinika

“Soha senki nem jut elég messzire, kivéve, ha megvalósítja a lehetetlent, legalább naponta egyszer.”

Elbert Hubbard

“A lehetetlen és a lehetséges közt csak az a különbség,hogy melyikben hiszel.”

Shakespeare

“Volt egy nénikém, aki ha töltött nekünk valamit, mindig azt mondta: Szólj, ha elég! A nénikém azt mondta: szólj ha elég, de persze nem szóltunk. Soha nem mondjuk, hogy elég, hiszen mindig ott a lehetőség, hogy még többet kapjunk. Több tequila, több szerelem, több akármi. A több jobb.

Mondani kell valamit a félig teli pohárról. Arról, hogy mikor mondjuk azt, hogy elég. Elmosodik a határvonal. A szükséges a vágy barométere. Csak és kizárólag az egyéntől függ és attól, hogy mi az, amit beletöltenek. Néha csupán csak kostolót akarunk, máskor meg nem létezik olyan, hogy elég. A pohár feneketlen és mindig egyre többet akarunk.”

Grace klinika

“Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik. De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk.”

Helen Keller

“Élj úgy, mintha holnap kellene meghalnod; és tanulj annyit, mintha örökké élnél.”

Mahatma Gandhi