Megértés

“Ha megértésre vágysz, kezdd magadnál: a szív képes együtt érezni, a száj azonban nem. Ezért csak azt mondd, azt tedd, és azt gondold, amit a szíved dobbanása üzen – itt kezdődik a megértés. “

Tatiosz

“Az élet olyan leckék sorozata, amelyeket át kell élnünk, hogy megérthessük őket.”

Ralph Waldo Emerson

“Hibát követ el, aki arra vágyik, hogy megértsék, mielőtt még megfejthette volna önmagát.”

Simone Weil

“A világ tele van valószínűtlen barátságokkal. Hogy ezek, hogy jönnek létre? Úgy, hogy míg az egyik ember szükséget szenved, a másik kész segítő kezet nyújtani. Mikor ilyen kedvességgel találkozunk végre képesek vagyunk becsülni azokat, akiket korábban leírtunk. És mielőtt észbekapnánk a szövetség megköttetik tekintet nélkül arra, hogy mások megértik-e. Igen, valószínűtlen barátságok szövödnek nap, mint nap. Senki sem érti ezt jobban, mint a magányosak. Sőt mi több, ők épp erre számítanak.”

Született feleségek

“Nem érthetjük az emberi természetet, míg nem értjük meg, hogy a körhintán ülő gyerek miért integet minden körben a szüleinek és azok miért integetnek vissza minden egyes körben.”

William D. Tammeus

“Fiatalon tanulunk, öregen már értjük is a dolgokat.”

Marie von Ebner-Eschenbach

“A látás és megértés öröme a természet legnagyszerűbb ajándéka.”

Einstein

“Senki sem annyira őrült, hogy ne találna egy még őrültebbet, aki megérti őt.”

Heinrich Heine

“A meg nem értés bizalmatlansághoz vezet.”

Dan Brown

“Semmi sem egyszerűbb, mint elítélni a gonoszt és semmi sem nehezebb, mint megérteni.”

Dosztojevszkij

“A békét nem lehet erőszakos eszközökkel fenntartani; csakis megértéssel lehet elérni.”

Einstein

“Kissé hasonlítanunk kell egymáshoz,
hogy megérthessük egymást,
de kissé különbözni is kell egymástól,
hogy szerethessük egymást. “

Geraldy

“A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.”

Antoine de Saint-Exupéry – A kis herceg

“Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak.”

Tatiosz