Tanulás

“Hálás vagyok az évekért, amelyeket e családban tölthettem. Mindenért, amit közösen éltünk át. Minden fejlődési lehetőségért. A legjobbakat magammal viszem és az ő példájuk vezérel bárhová megyek. Egy barátom azt mondta legyek őszinte. Hát az leszek.  Bár nem akartam, de elindulok az úton. Főként, mert mindent leckének tekintek. Vagy talán, mert nem akarok dühösen távozni. Vagy talán, mert végre megértettem. Vannak dolgok, amelyeket nem akarunk, de el kell fogadnunk. Vannak dolgok, amelyekről tudni sem akarunk, de tanulnunk kell. És vannak, akik nélkül nem élhetünk, mégis búcsúznunk kell.”

J. J. – Gyilkos elmék

“A sebészeti képzésnek sosincs vége. Minden beteg, minden tünet, minden műtét egy vizsga. Egy lehetőség, hogy megmutassuk, hogy mit tudunk és hogy még mit kell tanulnunk.”

Grace klinika

“Az élet olyan leckék sorozata, amelyeket át kell élnünk, hogy megérthessük őket.”

Ralph Waldo Emerson

“Az emberek rengeteg rejtett sebet hordoznak magukban. Mint a személyes múltjuk titkos térképét. Diagramot minden régi sebükről. A legtöbb régi seb begyógyul és nem marad más csak egy heg. De valami nem heged. Néhány sebet mindenhová magunkkal viszünk és bár a vágás a múlté a fájdalom ott lebeg.

Mi a rosszabb? Egy friss seb, ami még szörnyen fájdalmas vagy egy régi, aminek már be kellett volna gyógyulnia, de nem így történt. Talán tanulhatunk a régi sebeinkből. Emlékeztetnek arra, hogy hol voltunk és mit éltünk át. Megtanítanak arra, hogy mit kerüljünk el a jövőben. Szeretjük ezt hinni. Csak hogy nem ez történik, igaz? Vannak dolgok, amiket meg kell tanulnunk újra, és újra, és újra.”

Grace klinika

“A tapasztalat kegyetlen tanítómester. De az ember, akkor is tanul. Istenem, de még mennyire.”

C.S. Lewis

“Mindannyian tettünk olyasmit az életünkben, amit szégyellünk. Van amelyikünk a rossz férfiba szeretett bele. Van, aki elengedte az igazi nőt. Vannak, akik szégyent hoztak a szüleikre és akik cserben hagyták a gyermeküket. Igen mindannyian követünk el hibákat, amik lealacsonyítanak minket és szeretteinket. De van megváltás és minden jóvátehető, ha tanulunk a hibáinkból és fejlődünk.”

Született feleségek

“Először is nem árthatunk, orvosként erre esküszünk fel. De ettől még ártunk és aztán jön a bűntudat. És arra nincs eskü, hogy hogy kezeljük ezt. A bűntudat soha nem jár egyedül. Hozza a barátait a kételyt és a bizonytalanságot.
….
A legfontosabb, hogy ártani nem szabad, de könnyű ezt mondani. A világ összes esküjét letehetjük, de a helyzet az, hogy ettől még a legtöbben folyton csak ártunk. Néha segíteni akarunk, de gyakran többet ártunk vele. Aztán a bűntudat felüti szörnyű fejét. Dehogy mihez kezdessz vele, az rajtad áll. Választhatunk. Vagy hagyjuk, hogy a bűntudat visszakergessen minket a viselkedéshez, ami egyszer már bajba kevert. Vagy tanulunk belőle és igyekszünk tovább lépni.”

Grace klinika

“Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni.”

Buddha

“Fiatalon tanulunk, öregen már értjük is a dolgokat.”

Marie von Ebner-Eschenbach

“Nem tanítom a diákjaimat, csak olyan feltételeket biztosítok, amik mellett tanulhatnak.”

Einstein

“A boldog emberek nem sokat tudnak az életről. A fájdalom az emberek nagy nevelője.”

Anatole France

“Nem érdemes a hibáinkat elkövetni, ha nem tanulunk belőle.”

Abraham Lincoln

“Tanítás közben az ember maga is tanul.”

Seneca

“Minden egyes ember, akivel találkozok feljebbvaló nálam valamiben. Így hát tanulok tőle.”

Ralph Waldo Emerson

“Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni abban, hogy rátaláljon önmagán belül.”

Galilei

“Pár száz évvel ezelőtt Benjamin Franklin megosztotta a világgal a sikerének titkát: Amit ma megtehetsz – mondta – sose halaszd holnapra. Ez az ember fedezte fel a villamosságot. Azt hihetnénk többen is megfogadjuk a szavát. Nem tudom miért halogatjuk a dolgokat, de ha tippelnem kéne, azt mondanám a félelem az oka. Félelem a kudarctól, a fájdalomtól, a visszautasítástól. Néha pusztán a döntéshozataltól félünk, merthogy mi van, ha tévedünk, ha helyre hozhatatlan hibát követünk el. Akármitől is félünk egy dolog tuti biztos, hogy idővel a fájdalom, hogy nem tettünk meg valamit nagyobb, mint a félelem, hogy megtegyük. Olyan lesz, mintha egy hatalmas tumort cipelnénk.

Ki korán kel, aranyat lel. Kétszer ad, ki gyorsan ad. Aki sokat markol, keveset fog. Nem csinálhatunk úgy, mint akinek nem szóltak. Mind ismerjük a közmondásokat, hallottuk a filozófusokat, a nagyszüleinket, akik mind a rohanó időről beszéltek. Ugye ismerős a mondat: ragadd meg az alkalmat. Mégis néha magunknak kell rájönnünk. El kell követnünk a saját hibáinkat, meg kell tanulnunk a leckét. A ma lehetőségeit besöpörjük a holnap szőnyege alá, de egyszer csak nem megy és akkor végre tényleg felfogjuk, hogy miről beszélt Benjamin Franklin. Hogy jobb tudni, mint sötétben élni. Hogy jobb az ébredés, mint az alvás. És hogy a legnagyobb bukás  is, a legcsúnyább, legszörnyűbb hiba is jobb, mintha meg se próbáljuk.”

Grace klinika

“Tapasztalatainkból semmit sem tanulhatunk, csak abból, ha elgondolkozunk rajtuk.”

Robert Sinclair

“A tanítók csak az ajtót nyitják ki, belépned neked kell.”

kínai közmondás

“Tanulj meg mosolyogni. A mosolyban mágikus erő rejlik. Amíg az ember mosolyogni tud, addig képes a további harcra. És aki harcol, az győzhet is.”

Marcus Aurelius

“Élj úgy, mintha holnap kellene meghalnod; és tanulj annyit, mintha örökké élnél.”

Mahatma Gandhi

“A tragédiák arra szolgálnak, hogy tanuljunk belőlük, nem arra, hogy lemásoljuk őket.”

Robert Kennedy

“Ahhoz, hogy az élet nagy tanulságait megtanuljuk, nap mint nap le kell győznünk a félelmeinket.”

Ralph Waldo Emerson

“A fájdalom hozzátartozik a fejlődéshez. Így tanulunk.”

Dan Brown

“A legtöbbet a múlt hibáiból tanulhatunk, a múltban elkövetett hiba a jövő bölcsessége.”

Dale Turner

“Élj úgy mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy mintha örökké élnél.”

Mahatma Gandhi

“Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. A legfontosabb azonban, hogy ne hagyd abba a kérdezést.”

Einstein

“Az, aki a tanulás alatt sok mindent elhanyagol, soha nem lesz szerelmes. És az életben sokkal többet veszít, mint amennyit a tanulással nyerhet!”

Shakespeare

“A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani.”

Galilei