Ákos – Dúdolni halkan

Dúdolni halkan

Jéghideg ágyban ébredek, tudod,
fény mossa az éjszaka ráncait,
tudom és érzem, hogy merre jársz,
hiába hiszed, hogy nem vagy itt.
Most sokáig nem látlak, tudod,
pedig nem vehetem le rólad a szemem,
lepedőm markolja sóhajod:
csak Te mondod így ki a nevem.

Az illatodban ülve várok egész nap,
hogy szádban hozd el éltető vizemet,
itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort,
ahogy szemedhez ér, én ott vagyok Veled!
Én ott vagyok Veled!

Többet nem tudok,
csak Neked dúdolni halkan,
néznek a csillagok,
bennem most is béke van!

Álom, szakadék mélye vár,
onnan is visszahív egy szó,
dalt szül a súlyos félhomály,
érzem, hogy sírni volna most jó.

Reszket a föld, ha hozzám ér,
egy-egy békés gondolat,
amit nekem küldesz el,
amiben magad is benne vagy
Benne vagy…

Többet nem tudok,
csak Neked dúdolni halkan,
néznek a csillagok,
bennem most is béke van!
Többet nem tudok,
csak Neked dúdolni halkan,
néznek a csillagok,
bennem most is béke van!

Ákos

Született feleségek 8/9 – Elszigeteltség

„Egy olyan békés nyugodt környéken, mint a Lilaakác köz még a legapróbb szabályszegés is arra sarkallhat, hogy rendőrt hívjunk. Ha a szomszéd kölyök meggondolatlanul dobálódzik. Ha a saját gyerekünket móresre kell tanítani. Ha az utcabeli kamaszok együttest alapítanak. Igen. A Lilaakác köz hölgyei hozzá voltak szokva, hogy a rendőrséget hívják. Ahhoz azonban a legkevésbé sem, hogy a rendőrség hívja őket.
..
Mikor a barátnőimnek a leginkább szükségük volt egymásra, pont akkor maradtak végtelenül magukra. Az egyik az őrjítő kényszerrel, hogy megtalálja a férjét. A másik egy fájdalmas titok leleplezésének a következményével. A harmadik a sehova sem tartozás ürességével. Ám a negyedik barátnőm számára az elszigeteltség érzése annyira teljes volt, amitől talán már nincs is menekvés.”

Született feleségek

Grace klinika 4/9-10 – Valóság

„Azért leszünk orvosok, hogy életeket mentsünk. Azért leszünk orvosok, hogy jót tegyünk. Azért leszünk orvosok, mert kell az adrenalin, az eufória, a lökés. De amire emlékszünk a nap végén, az a veszteség, amit álmatlanul visszapörgetünk éjjelenként. Az a fájdalom, amit okoztunk. A baj, amit nem orvosoltunk. Az életek, amiket tönkretettünk vagy nem mentettünk meg. Vagyis az orvoslás a gyakorlatban alig hasonlít az eredeti célhoz. A tapasztalat nagyon gyakran nyakatekert és fenekestül felfordul.

A nap végén az orvoslás gyakorlata kevéssé hasonlít az álmunkra. Azért leszünk orvosok, hogy életeket mentsünk. Azért leszünk orvosok, hogy jót tegyünk. Azért leszünk orvosok, mert kell az adrenalin, az eufória, a lökés. De amire emlékszünk a nap végén, az a veszteség, amit álmatlanul visszapörgetünk éjjelenként. Az a fájdalom, amit okoztunk. A baj, amit nem orvosoltunk. Az életek, amiket tönkretettünk vagy nem mentettünk meg. A nap végén a valóság távol áll a reményeinktől. A valóság a nap végére legtöbbször nyakatekert és fenekestül felfordul.

Néha a világ a feje tetejére áll. És aztán valahogy valószínűtlenül, amikor nem is várnánk, a világ ismét helyre áll.”

Grace klinika

Grace klinika 7/16 – Felelősség

„Mindenki azt hiszi, hogy az orvosok a legfelelősségteljesebb emberek. Életel múlnak rajtuk. Nem bolondok. Nem feledkeznek el fontos részletekről. És nem hoznak idióta döntéseket. Mert az baj lenne, igaz?

Felelősséget vállalunk. A betegeinkért. A baj csak az, hogy ez a munkában ki is merül. A magánéletben nem gondolunk át semmit. Nem hozunk józan döntéseket. A kórházban mást se csinálunk egész nap. De ha rólunk van szó, már nincs mihez nyúlnunk. De megéri felelősséget vállalni? Mert ha bevesszük is a vitaminokat, és fizetünk adót, és nem vágunk a sor elejére. A világegyetem elénk sodor embereket, akiket szeretünk. De aztán mégis kicsúsznak a kezünkből és akkor mink marad? A vitamin. Semmi más”

Grace klinika