Felhőatlasz – A hit

„A hit, akár csak a félelem vagy a szeretet ugyanúgy megértendő erők, mint ahogy értjük a relativitás elméletet vagy a valószínűségszámítást. Ezek is olyan jelenségek, amelyek meghatározzák életünk alakulását. Tegnap az életem még egy adott irányba tartott, de ma már egy másik irányba haladt. Tegnap még úgy gondoltam sosem tennék meg olyat, amit ma megtettem. Ezek az erők, melyek gyakran újrateremtik az időt és a teret és alakítani illetve módosítani tudják azt, akinek képzeljük magunkat, már jóval a születésünk előtt hatni kezdenek, majd az elmúlásunk után sem szűnnek meg.
Az életeinket és a választásainkat, ugyanúgy ahogy a kvantummechanika jelenségeit is pillanatonként értjük meg. Minden egyes kereszteződés, minden egyes találkozás egy új potenciális irányt kínál.”

Felhőatlasz

Grace klinika 4/2 – Függőség

„A kórházban minden nap látunk függőséget. Sokkoló, hogy hányféle függőség létezik. Túl sima ügy volna, hacsak a drog, a pia és a cigi volna.  A legnehezebb a leszokásban az, hogy akarjunk leszokni. Hiszen nem véletlenül lettünk függők. Nem. Sokszor. Túl sokszor a dolgok, amik életünk normális részeként indulnak; egyszer csak átcsapnak megszállottságba, megrögzöttségbe. Kezelhetetlenné válnak. A mámort keressük. A mámort, ami mellett minden homályba vész.

A függőség átka az, hogy sosem ér jó véget. Mert a legvégén, bármi is volt az, ami a mennybe repített, már nem esik jól és fájni kezd. De azt mondják nem szokunk le, amíg el nem érjük a mély pontot. De honnan tudjuk, hogy ez hol van.Nem számít mennyire fáj valami van, hogy elengedni még fájdalmasabb.”

Grace klinika

Anthony de Mello – szeretet, változás

„Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű, pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viszonyulnak majd hozzád, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél.”

Anthony de Mello