„A legboldogabb szerelemnek is megvannak a viharai, akár azt is lehetne mondani: éppen annyira él rettegéseiből, mint ujjongásaiból.”
Stendhal
Ralph Waldo Emerson a fejlődésről
„Legnagyobb érdemünk nem az, hogy nem bukunk el, hanem az, hogy minden bukás után felállunk.”
Ralph Waldo Emerson
Grace klinika 13/16 – Lefagyás
„Lefagyunk. Megdöbbenünk. Nem forog a nyelvünk. Így hívjuk, ha a brilliáns agyunk egyszercsak leáll. Hiába készülünk fel rá, de ez az érzés hirtelen tör ránk. Váratlanul. Amikor megtörténik és leáll az agyunk. Ha kinyitjuk a szánkat, de nem jön ki hang. A jó hír az, … hogy megesik mindenkivel.
…
Lefagyunk. Megdöbbenünk. Nem forog a nyelvünk. Nem véletlenül történik ez. Nem találunk szavakat, ha a tét óriási és sok a vesztenivalónk. Megijedünk, hogy túl sokat mondunk vagy rosszat. De valójában az egyetlen rossz, amit mondhatunk, ha nem mondunk semmit.”
Grace klinika
Grace klinika 5/24 – Most vagy soha
„Az orvosok sokat gondolnak a jövőre. Tervezgetik. És dolgoznak érte. De egy ponton rá kell jönnünk, hogy az életünk a jelenben zajlik. Nem az orvosi után, nem a rezidens évek után, hanem most. Itt és most. Egy perc alatt lemaradhatsz róla.
…
Kimondtad? Szeretlek. Nem akarok nélküled élni. Megváltoztattad az életem. Kimondtad? Tervezd el. Legyen célod. Haladj afelé. De olykor olykor nézz körül és szippantsd be. Mert most van itt. És holnapra semmivé válhat.”
Grace klinika
Született feleségek 6/5 – Ítélkezés
„A vérünkben van, hogy ítélkezünk a körülöttünk élők felett. Elítélünk idegeneket az öltözetük miatt. A szomszédainkat azért, ahogy a kertjüket gondozzák. És a barátainkat azért, ahogy nyilvánosan viselkednek. Igen mindannyian örökösen ítélkezünk. Sose gondolván arra, hogy egy napon mi magunk lehetünk, akit megítélnek. … Igen, a vérünkben van, hogy ítélkezzünk a körülöttünk élők felett. És a vérünkben van az is, hogy másokat okoljunk a saját hibáinkért.
…
A vérünkben van, hogy ítélkezzünk a körülöttünk élők felett. Ha eleresztik a fülünk mellett a kívánságaikat azt gondoljuk tiszteletlenek. Ha nem figyelik a gyereküket árgus szemmel, levonjuk a következtetést, hogy alkalmatlan szülők. Ha csaláson kapjuk őket feltételezzük, hogy ismerjük az indokaikat. De mi történik akkor, ha végre megállunk egy percre, hogy a saját életünket tegyük mérlegre. Fájó lehet hátra tekinteni s látni, hogy mibe keveredtünk bele. És még annál is fájóbb rájönni, hogy nem áll szándékunkban kiszállni.”