Vincent Van Gogh a határokról

„Nem mindig tudjuk megmondani, mi tart bennünket bezárva, bebörtönözve, szinte eltemetve, de mégis érez az ember bizonyos határokat, bizonyos kapukat. Bizonyos falakat. Mindez képzelet lenne, fantázia? Nem hiszem. Aztán felmerül az emberben a kérdés: Istenem! Sokáig tart ez még, mindig, mindörökkön örökké? Tudod, mi szabadít meg a fogságból? A mélységes, komoly szeretet. Ha vannak barátok, testvérek, szeretők, ez nyitja meg természetfeletti hatalommal, mágikus erővel a börtönt.”

Vincent Van Gogh

Grace klinika 2/7 – Kommunikáció

„Kommunikáció. Az első dolog, amit az életben megtanulunk. És a vicc az, hogy mire felnövünk, megnő a szókincsünk és tudunk beszélni. Mégis egyre nehezebb kitalálni, hogy mit mondjunk vagy hogy miként kérjük azt amire tényleg szükségünk van.

A nap  végén akadnak olyan dolgok, amiről nem lehet nem beszélni. Akadnak dolgok, amiket nem akarunk meghallani és akadnak olyanok is, amiket azért mondunk ki, mert nem akarunk többé hallgatni. Akadnak dolgok, amik többet érnek a szavaknál, ezek a tetteink. Akad olyan is, amit azért mondunk, mert nem mondhatunk mást. Bizonyos dolgokat magunkban tartunk. És nem túl gyakran, de néha-néha a dolgok önmagukért beszélnek.”

Grace klinika

Grace klinika 12/16 – Félelem

„Nem kell félni. Fogalmam sincs hányszor mondtam már ezt. Ott áll a gyakornok a beteg felett kezében szike vagy tű vagy fogó és fél megtenni az első lépést. Rettegnek. Tudják, mi a feladat, csak egy kis lökésre van szükségük.

Ne várjunk. Ne vaciláljunk. Nem szabad félni a nagy lépéstől. Nem állhat a félelem az utunkba. … Ezért nem operálunk egyedül. Ott van a szakorvos, a nővér, a gyakornok. A műtő mindig tele van emberekkel. Így ha valaki esetleg mégis bajba kerül, senkinek sem kell egyedül megoldania.”

Grace klinika