Született feleségek 2/21 – Igazság

„Minden családnak megvan a maga módszere arra, hogy hogyan rejtse el azt, amit nem akar közszemlére tenni. Legyen az egy kép, ami eltakar egy csúnya foltot egy falon. Vagy  egy ajtó, ami elfedi a mögötte levő káoszt.  Vagy egy műmosoly, ami hosszú évek kínjait és szívfájdalmait kendőzi el. A családok sok mindenre hajlandók, hogy a kínos igazságot leplezzék. Egyesek persze még többre is, mint mások.

Ha az igazság csúf az emberek megpróbálják véka alá rejteni. Mert tudják micsoda kárt okoz, ha fény derül rá. Úgyhogy vaskos falak közé bújtatják, vagy zárt ajtók mögé dugják. Vagy mindenféle cseles álcával leplezik. De az igazság bármily csúf is, mindig kitudódik. És valakinek, akit szeretünk mindig bántódása esik. Egy másik valaki pedig tobzódik a fájdalmában. És minden igazságok közül ez a legcsúfabb.”

Született feleségek

Anatole France a vágyakról

„Ha élünk, akkor vágyunk. És aszerint ítéljük az életet jónak vagy rossznak, hogy vágyunkat édesnek vagy keserűnek hisszük.”

Anatole France

Grace klinika 6/11 – Változás

„Azt gondoljuk, hogy életünk nagy változásai lassan történnek. Idővel. De ez nem így van. A nagy dolgok egy perc alatt mennek végbe. Felnőtté válni. Szülővé válni. Orvossá válni. Az egyik percben még nem vagy az. Aztán azzá leszel. Ha megkérdezzük bármelyik orvost pontosan tudni fogja, mikor lett orvos. Többnyire nem a diplomaosztón. Bármi is az, senki nem felejti el. Néha észre sem veszed, hogy valami megváltozott. Azt hiszed, hogy te Te vagy és az életed nem változik, de egy nap felébredsz körül nézel és már semmi sem ismerős. Egyáltalán semmi.

Sosem felejted el a percet, amikor orvos lettél. Átbillen valami. Többé már nemcsak beöltözöl. A fehér köpeny már a tied. De az lehet, hogy nem látod meg, mikor orvos leszel, megváltozol.”

Grace klinika

Richard Bach a döntésről

„Minden ember, minden apró mozzanat életedbe úgy került, hogy magad vontad oda. Az pedig, hogy most mit kezdesz velük, rajtad áll.”

Richard Bach