„A házasság egy mozaik, amit a pároddal építesz – milliónyi apró pillanattal alkotsz meg egy történetet.”
Jennifer Smith
„A házasság egy mozaik, amit a pároddal építesz – milliónyi apró pillanattal alkotsz meg egy történetet.”
Jennifer Smith
„A programozók többsége szerint a debugolás nem több hibajavításnál. Csakhogy ez f*szság. A debugolás lényege a bug megtalálása és annak a megértése, hogy egyáltalán, hogy került oda. Annak az elfogadása, hogy nem véletlenül van ott ahol. Okkal jött. Üzenetet hozott, mint egy öntudatlan buborák, amely a felszínre tör. Kipukkanásával pedig megerősíti a gyanunkat. … A bug-ok nem csupán hibák. Sokkal inkább előjelek. A gondolkodásunk zsákutcái. Meghatároznak bennünket. … Ilyen világban élünk, abban bízunk, hogy a másik fél hibázik. Manipuláljuk egymást, kihasználjuk egymást. Időnként csak támaszkodunk a többire. Ez az emberiség meleg, mocskos közege. … A bug-okat többnyire nem szeretik, de megesik hogyha egy bug végre valahára felfedi magát szinte felszabadít és új kapukat nyit, akkora lehetőséget rejt, amit nem lehet nem kihasználni. Hiszen a bug-oknak nincs más céljuk, a létezésüknek nincs más oka, minthogy végül kijavíthassuk őket, hogy helyrehozzuk, ami helytelen. Van ennél jobb érzés a világon? … A szoftver pedig idomulni kényszerül a bug miatt. Nincs választása. Megújul. Megkerüli vagy feldolgozza. Akárhogyis megváltozik. Létrejön valami új. A következő verzió. Egy elkerülhetetlen upgrade.”
Mr. Robot
„A betegség sokféle formát ölthet. Az, amely a testet támadja meg könnyen kezelhető. Jóval bonyolultabb azonban az a rejtett métely, amely a szívünkbe fészkeli be magát. A titkos szenvedély, ami felemészti a lelkünket. És a kór, bárhogy tagadjuk is befolyásolja itélőképességünket. Hogy túléljük, meg kell találnunk azt a különleges valakit, aki képes meggyógyítani. De sosem tudhatjuk előre, hogy kinél van a gyógyír számunkra. Vagy, hogy mikor bukkan fel vele.”
Született feleségek
„Bacik. Kórok. Mérgek. A testünk folyton veszélyekbe ütközik. Csak a felszín alatt. Rejtve. Akár észre veszed, akár nem a tested folyamatosan védi magát. Minden egyes pillantással elsöprünk több ezer kéretlen mikrobát. Ha túl sok hivatlan pollent lélegzünk be, tüsszentünk. A testünk tudja, hogy ha olyasmibe ütközik, ami nem oda való. A test kinyomozza a betolakodót, kiereszti a fehérvérsejteket és támad.
…
Pont, amikor kidolgozunk egy tervet, az univerzum csavart labdát dob. És rögtönöznünk kell. A boldogság váratlanunk talál ránk. Újra rálelünk arra, ami a legtöbbet jelenti nekünk. Az univerzum elég vicces. Néha sikerül elérnie, hogy ott kössünk ki, ahová tartozunk.”
Grace klinika
„Gyerekkorunkban a haloween cukorka volt a nagyszám. Elrejtettük a szüleink elől és addig ettük, amíg rosszul nem lettünk. Az egyetemen ott volt a rock együttes, volt sok tequila és még tudják mi. Sebészként kiveszed a részed a jóból, amennyire csak tudod, mert sajnos nem adodik olyan sok alkalom, mint szeretnéd. Mert a jó dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. A túl sok bármiből, akár a szerelemből is, nem feltétlenül jó dolog.
…
Honnan tudni mennyi a túl sok? Túl sok, túl hamar. Túl sok információ. Túl sok móka. Túl sok szerelem. Túl sok elvárás. És mikor jön el az, hogy túl sok elviselni.”
Grace klinika