„Az élet olyan, amilyen – és soha nem olyan, amilyennek lennie kellene. Az számít, hogyan birkózunk meg vele.”
Virginia Satír
„Az élet olyan, amilyen – és soha nem olyan, amilyennek lennie kellene. Az számít, hogyan birkózunk meg vele.”
Virginia Satír
„A kórházban minden nap látunk függőséget. Sokkoló, hogy hányféle függőség létezik. Túl sima ügy volna, hacsak a drog, a pia és a cigi volna. A legnehezebb a leszokásban az, hogy akarjunk leszokni. Hiszen nem véletlenül lettünk függők. Nem. Sokszor. Túl sokszor a dolgok, amik életünk normális részeként indulnak; egyszer csak átcsapnak megszállottságba, megrögzöttségbe. Kezelhetetlenné válnak. A mámort keressük. A mámort, ami mellett minden homályba vész.
…
A függőség átka az, hogy sosem ér jó véget. Mert a legvégén, bármi is volt az, ami a mennybe repített, már nem esik jól és fájni kezd. De azt mondják nem szokunk le, amíg el nem érjük a mély pontot. De honnan tudjuk, hogy ez hol van.Nem számít mennyire fáj valami van, hogy elengedni még fájdalmasabb.”
Grace klinika
„Az élet nagyon szomorú tud lenni, és általában az is. Az emberek úgy tesznek, mintha ez nem így lenne, és hazudnak a gyerekeiknek (…), azért hogy ne ijesszék el őket és ne ábránduljanak ki, pedig igen, az élet szomorú tud lenni. A világnak fogai vannak, és beléd marhat, amikor csak akar.”
Stephen King – Tom Gordon, segíts!
„Boldogságunkat és sikereinket csakis akkor bocsájtják meg, ha elég nagylelkűek vagyunk, hogy másokkal is megosszuk őket. De boldogok csak akkor lehetünk, ha nem sokat törődünk másokkal.”
Albert Camus
„Soha nem lehetsz túl öreg egy újabb cél kitűzéséhez és egy újabb álom megálmodásához.”
Les Brown