„A végzet kétféleképpen is elpusztíthat minket, ha nem teljesíti be a vágyainkat … vagy ha teljesíti azokat.”
Henri Frederic Amiel
„A végzet kétféleképpen is elpusztíthat minket, ha nem teljesíti be a vágyainkat … vagy ha teljesíti azokat.”
Henri Frederic Amiel
„Nincs olyan kis lábnyom, ami ne hagyna nyomot a világon.”
mondás
„Amikor az emberek azon merengenek, hogy tarthat-e a szeretet örökké, mindenki a szerelemre gondol. Pedig nagyon sokféle szeretet létezik, egyik erősebb és tartósabb, mint a másik.”
Laurelle Kaye Hamilton
„Ha tudnánk egymás titkait, micsoda békére lelnénk.”
John Churton Collins
„Ez a mi utcánk. S az utcánkon emberek, akiket nap, mint nap látunk. S ezt nap, mint nap magától értetődnek vesszük. Miközben életünk útjait járjuk vagy evilági dolgainkkal vagyunk elfoglalva. Néha teljesen elmegyünk egymás mellett. Esetleg integetünk egyet udvariasan és már vissza is térünk korábbi tevékenységünkhöz. Egyik percben még egy szerettünkkel vagyunk, a másikban már elmerülünk a munkánkban vagy a saját gondjaink kötik le a figyelmünket. Milyen kár, hogy ezek a szomszédok magától értetődőnek veszik egymás létezését, alig pár nap múlva ugyanis az egyik közülük halott lesz.
…
Az élet ajándékát mind magától értetődőnek vesszük. De bárcsak le tudnánk lassítani a dolgokat. Mert mire észbe kapunk az ajándék elillan.”