„A küzdelem identitásunk két fele közt, hogy kik vagyunk és kiknek akarunk látszani, soha nem ér véget.
…
Minden történetnek két oldala van, ahogy minden embernek két arca. Az egyiket mutatja a világnak, a másikat elrejti legbelül. Ezt kettősséget a fény és a sötétség egyensúlya uralja. Mindnyájunkban ott rejtőzik a jó és a gonosz. Azoké a valódi hatalom, akik képesek elmosni az erkölcsi vonalat a kettő között.”
Bosszú
„Nem az a bátor ember, aki nem fél, hanem az, aki legyőzi a félelmét.”
Nelson Mandela
„Azt tanítják nekünk hogy hét fő bűn létezik. Mind ismerjük a legnagyobbakat: torkosság, kevélység, bujaság. De nem beszélünk túl sokat a haragról. Talán azért, mert azt hisszük, hogy a harag nem veszélyes. Mert kordában tartjuk. A lényeg az, hogy talán alábecsüljük a haragot. Pedig sokkal veszélyesebb lehet, mint hinnénk. Végülis ha a bűnös viselkedésről van szó, ez is bekerül a top hétbe.
…
De akkor miben különbözik a harag a másik hat főbűntől? A válasz pofon egyszerű, ha behódolunk a kevélységnek vagy az irigységnek, azzal csak önmagunkat bántjuk. A bujasággal vagy a fösvénységgel is csak magunknak ártunk vagy talán még egy két embernek. De a harag, a harag sokkal rosszabb. A harag minden bűn anyja. És nem elég, hogy a harag elveszi az eszünket, de ha bekövetkezik sok más embert is magunkkal ránthatunk.”
Grace klinika
„A reménység egy madárka, amely már tudja, hogy hajnalodik, pedig még sötét az ég.”
„A világon mindenki a boldogságot hajszolja – és van is egy biztos mód, amellyel megtalálhatjuk: ellenőrizzük a gondolatainkat. A boldogság nem a külső körülményeken,hanem a belsőnkön múlik. Nem az a tény tesz boldoggá vagy boldogtalanná, hogy mid van, kivagy, hol vagy, mit csinálsz – csakis az, hogy mit gondolsz minderről. Például két ember lehet ugyanazon a helyen, és teheti ugyanazt egyszerre, mindkettőnek nagyjából ugyanannyi pénze és tekintélye lehet – mégis lehet az egyik szerencsétlen, a másik pedig boldog. Miért? A dolgok eltérő megítélése miatt. Éppen annyi boldog arcot láttam a pusztító hőségben napi hét centért izzadó és küszködő kínai munkások között, mint a New York-i Park Avenue légkondicionált hivatalaiban.”
D. Carnegie