D. Carnegie az érzelmekről

„Mindannyian hajlamosak vagyunk megsértődni a bírálatra és inni a dicséretet, tekintet nélkül arra, hogy akár az egyik, akár a másik megalapozott-e. Nem vagyunk logikus lények. Az érzelmek irányítanak. A logika, mint egy kis fakéreg kenu hányódik érzelmeink mély, sötét és viharos tengerén.”

D. Carnegie

Michael Schophaus az életről

„Csak azt kell tenni, ami fontos, csak azt kell szeretni, akit szeretni akar az ember, és az ég szerelmére, nem szabad jelentéktelen dolgokra fecsérelni az időt. Ahhoz túl rövid az élet.”

Michael Schophaus

Bosszú 2/14 – Áldozat

„Az áldozat. Eredeti értelmezése szerint egy számunkra értékes dologról való lemondás, hogy kedvére tegyünk valami felsőbb hatalomnak. Elkötelezettség, amit nem lehet egyszerű ígéretekkel megpecsételni. Egy eskü. Bármilyen szívből jövő is, sosem vár viszonzást. Mialatt a valódi áldozat felfoghatatlan veszteséggel jár.

Az áldozat olyan dologról való lemondáat jelent, amit mindennél jobban szeretnünk. Új cél csakis a veszteség felett érzett bánatból születhet. Az örök elkötelezettség egy ügy iránt nagyobb, mint az én. Erkölcsi kötelességünk végig járni az útat. Egészen a végéig.”

Bosszú