Galilei a tanításról

“Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni abban, hogy rátaláljon önmagán belül.”

Galilei

Mátrix – Remény II.

„Remény – tömény emberi tévedés, egyszerre forrása a legnagyobb erőnek és a legnagyobb gyengeségnek.”

Mátrix

Született feleségek 1/20 – A tavasz

„A tavasz minden évben beköszönt, de nem mindekinek jut eszébe, hogy egy pillanatra megálljon és beszippantsa a virágok illatát. Egyeseket túlságosan leköt a jövő felett érzett aggodalmuk, vagy a múltbeli hibáik miatti félelem. Másokat az foglalkoztat, hogy rajta ne kapják őket vagy, hogy ők hogy kakphatnának rajta másokat. És mégis mindig akadnak olyanok, akik időt szakítanak arra, hogy elmerüljenek a tavasz nyújtotta csodákban. Ahogy mindig lesznek olyanok is, akik inkább a sötétben ücsörögnek, siratván mind azt, ami elveszett.”

Született feleségek

Helen Keller – a fejlődés

“A csönd és a nyugalom nem fejleszti a jellemet. Csak a szenvedés és a megpróbáltatás nyomán erősödik a lélek, tisztul az éleslátás, támad fel az ambíció és jön el a siker.”

Helen Keller