Grace klinika 10/20 – Sebészet

„A sebészet szóló műfaj. Amikor egy szikével a kezünkben az asztalhoz lépünk, egyedül vagyunk. Csak magunkra számíthatunk. Mert bár egy egész csapat vesz körül minket, ami igazán számít az a mi felkészültségünk, döntéseink, eszünk, kezünk, mozdulataink. Minden csak rajtunk múlik.

A sebészek megtanulnak egyedül dolgozni. Igazi szólisták. Magányosak a műtőben és azonkívül is. De az igazság az, hogy sosem vagyunk egyedül. A vállán állunk azoknak, akik előttünk jöttek. Ott állunk a kollégákkal akik segítettek, felkészítettek. A pillanatra, amelyért minden sebész dolgozik. Amikor minden a felkészültségünkön, a döntéseinken, az eszünkön, a kezünkön, a mozdulatainkon … amikor minden csak rajtunk múlik.”

Grace klinika

Babits Mihály a lélekről

„Minden ember lelkében egy dal van
S a saját lelkét hallja minden dalban.
Akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a másikét is szépnek.”

Babits Mihály

Bosszú 3/18 – Vér

„Gyerekkorunkban összerezzenünk a vér látványára. Még nem értjük, hogy az a családot jelenti. A hűséget. És az élet velejét. És mi a hátránya? Elkerülhetetlen, hogy a vér a gyermeket a fájdalomra emlékeztesse. Erőszakosan figyelmeztet, hogy bármit elveszíthetünk egy szempillantás alatt.”

Bosszú