Grace klinika 11/1 – Elveszni és megtalálni

„5 éves koromban anyám otthagyott a vidámparkban. Csak arra emlékszem, hogy az egyik percben még a körhintán ültem, a következőben pedig már sehol nem volt. Nem emlészem, hogy találtam meg. Arra sem emlékszem, hogy kerültem haza. De arra emlékszem, mi történt ezután. Azt mondta, ne aggódjak. Azt mondta, minden rendben lesz. Azt mondta, játszuk azt, csendben maradok. Tudtam, nem szabad kérdeznem semmit. Más különben szóltam volna, hogy ottmaradt a babám. Nagyon szerettem azt a babát, nem akartam otthagyni. Fura nem, ahogy a memória működik? Egyes dolgokra nem emlékszünk, míg másokat sosem felejtünk el.

Nem mindig rossz dolog elveszni. Néha muszáj elvesznünk, hogy megtaláljuk egymást. És néha csak azért találjuk meg egymást, hogy újra teljesen elvesszünk. Nincs mindig hatásunk rá és könnyen lehet, hogy egyedül maradunk. Ahogy állunk a teraszon és visszanézünk az életünkre, amit magunk mögött hagyunk. El kell fogadnunk hogy vége elveszett, ahogy mi is. Nem tehetünk mást, minthogy nem mozdulunk, veszünk egy mély levegőt és csak várunk. Arra hogy legközelebb hova sodor minket a szél.”

Grace klinika

Grace klinika 2/20 – gyógyulás

„A betegek mindig megmondják nekünk, orvosoknak, hogy hogy végezzük a munkánkat. Csak varrja össze, tegyen rá tapaszt és aztán engedjen haza. Könnyű úgy gyors megoldást javasolni, hogy nem tudunk sokat a problémáról, ha nem tudjuk a mögöttes okokat vagy egyszerűen azt, hogy milyen mély is a seb valójában. Az első lépés a gyógyulás felé az, hogy pontosan beazonosítjuk, honnan ered a gond, de az emberek ezt nem szeretik hallani. El kell felejtenünk a múltat, ami idejuttatott bennünket, elhesegetnünk az esetleges jövőbeni komplikációkat, és ambuláns gyógyírt kell találnunk.

Orvosként, barátként, emberilényként megteszünk minden tőlünk telhetőt. De mint tudjuk a világ tele van váratlan fordulatokkal és épp amikor átlátnánk a világot a talaj kicsúszik a lábunk alól és megint padlóra kerülünk. Kis szerencsével megússzuk egy kis horzsolással, amit egy ragtapasz eltakar. De néhány seb mélyebb, mint első látásra tűnik és egy ambuláns kezelésnél többet igényel. Néhány seb esetében le kell tépnünk a tapaszt, hogy levegőt kapjon és idővel meggyógyuljon.”

Grace klinika

Grace klinika 8/3 – Munka

„Dolgozol. Tanulsz. Készülsz. Hosszú évekig, egyetlen napért. A napért, amikor belevágsz. Azon a napon mindenre készen kell állnod. De egy dologra nem készülhetsz fel soha. A lemondásod napjára.

Néha egy perc alatt történik. Felállunk. Vezérek leszünk. Látjuk az utat. Látjuk az utat és elindulunk. Akkor is ha gőzünk sincs, hová vezet.”

Grace klinika