„Ha nyersz ne szólj semmit, ha veszítessz még annyit se.”
Paul Brown
Dalai Láma – mosoly
„Szeretem a mosolyokat és a nevetést.
Ha valaki mosolyt szeretne saját életében, akkor annak tennie is kell érte valamit.
. . . Hogy mit is? Természetesen nem haraggal, féltékenységgel, mohósággal vagy gyűlölettel, hanem szerető kedvességgel, nyitott szívvel és bizalommal. ”
Dalai Láma
Grace klinika 7/11 – Gyógyítás
„Egyrészről a gyógyítás tudomány. De szerintem művészet is. Akiknek a gyógyítás csak tudomány, azok ne álljanak mellettünk, ha nem áll el egy vérzés vagy ha a gyerekünk üvölt a fájdalomtól. Az orvosok a könyvet követik, a művészek az ösztöneiket. Egy művész érzi a fájdalmadat és bármeddig elmegy, hogy csitítsa. Bármeddig. Itt ér véget a tudomány és kezdődik a művészet.
…
Minden műtét extrém. Felvágunk egy testet, kiveszünk belőle darabokat, majd újra összarakjuk. Még jó, hogy az élet nem jár szikével. Mert ha úgy lenne, ha valami fájni kezdene, csak vágnánk … és vágnánk … és vágnánk. Az a helyzet, hogy amit kivágunk egy szikével, azt többé nem kapjuk vissza.”
Grace klinika
Gyilkos elmék 7/8 – Joseph Campbell – öröm, fájdalom
„Találj egy helyet önmagadban, ahol ott van az öröm és ahol az öröm legyőzi a fájdalmat.”
Joseph Campbell
Grace klinika 6/1-2 – Gyász
„Elisabeth Kübler Ross szerint, ha egy szerettünk meghal vagy más tragikus veszteség éri az embert, mindenki a gyász öt fázisán megy keresztül. Az első az elutasítás. Mivel a veszteség annyira felfoghatatlan nem hisszük el, hogy igaz. Mindenkire dühösek vagyunk, a túlélőkre, önmagunkra. És ekkor jön az alku. Könyörgünk. Fohászkodunk. Mindenünket odaadnánk, akár a lelkünket is, cserébe egyetlen napért. Ha az alkudozás csődöt mond és már dühösek sem tudunk lenni, depresszióba zuhanunk. Kétségbe esünk. Míg végül kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy már nincs mit tenni és feladjuk. Elengedjük és az elfogadás fázisába lépünk.
…
Az orvosin ezer órán át tanítják, hogyan birkózzunk meg a halállal. De arról egy óra sem szól, hogy hogyan éljünk tovább.
…
A szótár szerint a gyász valamilyen csapás vagy veszteség miatt érzett intenzív szenvedés vagy gyötrelem. Mély fájdalom. Mardosó bűntudat. Minket sebészeket, tudósokat arra tanítanak, hogy könyvekből, definíciókból, törvényekből tanuljunk, azokban higgyünk. De az életben a merev definíciók nem érvényesek. Az életben a gyász sok mindennek tűnhet, ami cseppet sem hasonlít a mély fájdalomhoz.
…
A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltűnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat. Az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsa mód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy, nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön és ha tudjuk kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, hogy vége, kezdődik előlről. És mindig. És minden alkalommal … eláll a lélegzeted. A gyásznak öt fázisa van, mindenkiből mást hoz elő, de mindig öt fázisa van. Tagadás. Düh. Alkudozás. Depresszió. Elfogadás.”
Grace klinika