„Mindenkinek szüksége van sikerélményre is, hiszen éppen ez lendít át a bizonytalanságon, a holtponton.”
Kemény Dénes
„Mindenkinek szüksége van sikerélményre is, hiszen éppen ez lendít át a bizonytalanságon, a holtponton.”
Kemény Dénes
„A gyerek még nem felejtette el a közös nyelvet, még vidáman és könnyedén tud beszélgetni fűvel, fával, felhővel, állatokkal. Beszélgetni és eszmét cserélni. Hogy a világ egy és oszthatatlan. Az életet, az élet eszméjét nemcsak az ember hordozza, élet van a fűben, fában, kicsikben és nagyokban, bogarakban és csillagokban. Milyen szép, milyen mesebelien szép!”
Csukás István
„… a legkártékonyabb börtön a saját tudatunkban van, de a kulcs a zsebünkben. Bármekkora is a szenvedés, bármilyen erősek a rácsok, lehetőség van kitörni, bármi tart is fogva. Nem könnyű. De annyira megéri.”
Edith Eva Eger
„Senki sem ismeri igazán a többi embert. Legfeljebb azt feltételezheti róluk, hogy olyanok, mint ő.”
John Steinbeck
„Nem tudod megváltoztatni, ami történt, amit tettél vagy amit veled tettek. De dönthetsz, hogy most hogyan élsz.”
Edith Eva Eger