„ Azok az igazi koldusok, akik a művészetet nem tudják élvezni. Mert az éhezőknek ételt lehet adni, hajléktalannak hajlékot, de akinek lelke üres, azon nem segíthet senki. Az lelkében hajléktalanul, dideregve, éhezve járhat az élet utain az idők végezetéig.”
Rippl-Rónai Ödön
„Van egy bibliai történet két asszonyról. Mind a ketten ugyanazt a gyereket akarják. Salamon királynak döntenie kell. Két anya van, csak egy kaphatja meg. Salamonnak támadt egy ötlete. Osztozzanak meg. Fifty-fifty. Szó szerint félbe akarta vágni a gyereket. Az ügynek vége, ha az egyik anya lemond a gyerekről vagy egyikőjük sem hajlandó engedni és a gyereket szétszakítják.
…
Szeretnéd tudni mi a Salamon sztori vége? Lelövöm a poént. Az igazi anya inkább lemond a gyerekről, mint sem hogy ketté vágják. De mi legyen, ha két igazi anya van? Akkor nem nyer senki. Az már egy teljesen másik történet.”
Grace klinika
„Minden Halloween-kor eldöntjük. hogy milyen jelmezt veszünk fel. Valami szexit. Vagy valami ijesztőt. Vagy lehetünk szuperhősök is. Én az idén próbálok az lenni.
…
A Halloween nem a gyáváknak való. Minden sarkon meglepetés vár. Néhány meglepetés kellemes. És akadnak kellemetlen meglepetések is. A lényeg az, hogy a meglepetéstől való félelem nem gátoljon meg minket abban, hogy beöltözzünk és odamenjünk egy idegen házhoz feltenni egy kérdést. Na mit választunk: Csíny vagy csoki?”
Grace klinika
“Az ember nem más, mint amit egész nap gondolt.”
Ralph Waldo Emerson
„A világon mindenki a boldogságot hajszolja – és van is egy biztos mód, amellyel megtalálhatjuk: ellenőrizzük a gondolatainkat. A boldogság nem a külső körülményeken,hanem a belsőnkön múlik. Nem az a tény tesz boldoggá vagy boldogtalanná, hogy mid van, kivagy, hol vagy, mit csinálsz – csakis az, hogy mit gondolsz minderről. Például két ember lehet ugyanazon a helyen, és teheti ugyanazt egyszerre, mindkettőnek nagyjából ugyanannyi pénze és tekintélye lehet – mégis lehet az egyik szerencsétlen, a másik pedig boldog. Miért? A dolgok eltérő megítélése miatt. Éppen annyi boldog arcot láttam a pusztító hőségben napi hét centért izzadó és küszködő kínai munkások között, mint a New York-i Park Avenue légkondicionált hivatalaiban.”
D. Carnegie