„A világ tele van jó apákkal. Hogy miről ismerni fel őket? A jó apák azok, akik olyan rettenetesen hiányoznak, hogy távollétükben minden összeomlik. A jó apák azok, akik szeretnek már jóval az előtt, hogy megérkeznénk. A jó apák azok, akik keresésünkre indulnak, amikor nem leljük a haza vezető utat. Igen, a világ tele van jó apákkal. És a legjobbak azok, akik mellett életük párja jó anyának érezheti magát.”
Született feleségek
„A kutatók próbálják elkészíteni az emberi agy térképét. Ez lehet mindenidők legbonyolultabb térképe. Több milliárd ideg sejt, több trillió kapcsolat. Első ránézésre véletlenszerűnek tűnnek, de egyáltalán nem azok. Minden ilyen kapcsolat szándékos. Meghatározott rend szerint. Mindegyiknek funkciója van. Ezek a kapcsolatok határozzák meg az életünket. Hogy mit szeretünk, mit gyűlölünk, mit mondunk, mit teszünk. Minden cselekedetünket.
…
Csak most kezdjük megismerni az agyban lévő kapcsolatokat. Meddig érnek el és milyen mélyek. De tudjuk, hogy minden kapcsolat számít. Minden kapcsolat fontos. És ha egy megszakad, az általában valamilyen sérülést jelez. A kapcsolatainkon múlik, hogyan cselekszünk, döntünk és viselkedünk. Néha látszólag akaratunk ellenére. De ez egyáltalán nem véletlen. Ez a térkép arról, hogy kik vagyunk. Próbáljuk megérteni önmagunkat. Kirakni a puzzle-t. Hogy működnek a kapcsolatok. És minden darab a helyén.”
Grace klinika
„Elisabeth Kübler Ross szerint, ha egy szerettünk meghal vagy más tragikus veszteség éri az embert, mindenki a gyász öt fázisán megy keresztül. Az első az elutasítás. Mivel a veszteség annyira felfoghatatlan nem hisszük el, hogy igaz. Mindenkire dühösek vagyunk, a túlélőkre, önmagunkra. És ekkor jön az alku. Könyörgünk. Fohászkodunk. Mindenünket odaadnánk, akár a lelkünket is, cserébe egyetlen napért. Ha az alkudozás csődöt mond és már dühösek sem tudunk lenni, depresszióba zuhanunk. Kétségbe esünk. Míg végül kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy már nincs mit tenni és feladjuk. Elengedjük és az elfogadás fázisába lépünk.
…
Az orvosin ezer órán át tanítják, hogyan birkózzunk meg a halállal. De arról egy óra sem szól, hogy hogyan éljünk tovább.
…
A szótár szerint a gyász valamilyen csapás vagy veszteség miatt érzett intenzív szenvedés vagy gyötrelem. Mély fájdalom. Mardosó bűntudat. Minket sebészeket, tudósokat arra tanítanak, hogy könyvekből, definíciókból, törvényekből tanuljunk, azokban higgyünk. De az életben a merev definíciók nem érvényesek. Az életben a gyász sok mindennek tűnhet, ami cseppet sem hasonlít a mély fájdalomhoz.
…
A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltűnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat. Az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsa mód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy, nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön és ha tudjuk kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, hogy vége, kezdődik előlről. És mindig. És minden alkalommal … eláll a lélegzeted. A gyásznak öt fázisa van, mindenkiből mást hoz elő, de mindig öt fázisa van. Tagadás. Düh. Alkudozás. Depresszió. Elfogadás.”
Grace klinika
“A biztonság többnyire csupán egy babonának tekinthető, mivel a természetben soha sem fordul elő, és az emberek életében sem tapasztalható. Hosszú távon a veszélyt elkerülni semmivel sem biztonságosabb, mint szembefordulni vele. Az élet egy merész vállalkozás, vagy egy nagy semmi.”
Helen Keller
„Amint haladsz előre, úgy teremted a saját univerzumod.”
Winston Churchill