Született feleségek 3/8 – Veszély

„Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek. Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar. De nem hallgatnak ránk.  El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség mulandó. De ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek. És mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapizsgálják, hogy veszélyes hely ez a világ. Így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket. Mindent, az égvilágon!”

Született feleségek

Grace klinika 6/21 – Érzések

„A bőrünk testünk legnagyobb szerve. Megvéd minket. Összetart. Szó szerint elárulja mit érzünk. A bőr lehet puha és sérülékeny. Nagyon érzékeny. Roppant törékeny. A bőr egy sebésznek nem számít. Könnyedén belevágunk, mögé nézünk. Az alatta lévő titkok érdekelnek. Finomság, érzékenység kell hozzá.

Mindegy milyen vastag bőrűek próbálunk lenni. Milliónyi érző idegvégződés van ott. Teljesen szabadon. És túl sok mindent éreznek. Megpróbáljuk megvédeni magunkat a fájdalomtól. De ez nem mindig sikerül. Néha csak egyetlen dolog marad. Hogy érzünk.”

Grace klinika

Grace klinika 5/6 – Háború

„Egy sebésznek minden beteg egy csatatér. Ők a terepünk, ahol előretörünk, visszavonulunk és eltávolítjuk az összes aknát. És mikor már azt hiszed megnyerted a harcot. És a világ újra biztos hely, akkor jön egy újabb akna.

Néhány háború nem ér véget. Néhány csak nehezen kialkudott fegyverszünettel. Egyes háborúk teljes győzelemmel végződnek. Mások fegyverszünettel. Néhány háború reménnyel zárul. De ezek a háborúk semmik a legrémisztőbb háborúhoz képest, amit még meg kell vívnunk.”

Grace klinika

Született feleségek 7/1 – Rossz hír

„Az éjszaka közepén megcsörrenő telefon. Az egyedi kézbesítéssel érkező levél. A sürgős jelzéssel ellátott e-mail. Igen. A rossz hírek tudtul adásának számos módja létezik. De van hír, ami annyira rossz, hogy személyesen kell közölni.

A rossz hír gyorsan terjed. És ha elér hozzánk, meg kell találnunk a módját, hogy megbírkozzunk vele. Ha a férjünk közli velünk, hogy továbblépett, találunk magunknak egy projektet, ami leköt minket. Ha a számlák kezdenek fölénk tornyosulni, megtaláljuk a lehetőségét, hogy keressünk egy kis plusz pénzt. Ha a tudtunkra jut egy olyan titok, ami túl szörnyű ahhoz, hogy megoszthassuk, megtanuljuk magunkban tartani. De sose szabad felednünk, hogy a rossz hír, amit éppen kaptunk, olykor lehet jó is, álruhában.”

Született feleségek

Grace klinika 9/2 – Összefüggések

„Gyerekkoromban volt egy memóriajátékom. Egy csomó kártya képpel lefelé fordítva. Minden kártyán egy kép van. Egyet megfordítasz és megnézed. Aztán visszafordítod. És megpróbálsz visszaemlékezni, hogy hol volt a párja. Néha fogalmad sincs. Máskor pont az kerül elénk, amire szükségünk van. A kártyák teljes összevisszaságot mutatnak, de Te csak forgatod őket. Minél többet láttál belőlük, annál könnyebben fedezed fel az összefüggéseket.

Ezen a helyen szörnyűségek történnek. Igazad volt, hogy elmentél. Így megúszod a tragédiákat. Nézz meg engem, lényegében itt nőttem fel. És igazad van, fáj. Bizonyos dolgokat valószínűleg sosem emésztek meg. Sok emlékem van emberekről, akiket örökre elvesztettem. De sok más emlékem is van. Ez az a hely, ahol szerelmes lettem. A hely, ahol megtaláltam a családomat. Ezen a helyen váltam orvossá. Ahol megtanultam másokért felelősséget vállalni. És itt találkoztam Veled. Szóval rájöttem, hogy ez a hely legalább annyit adott, mint amennyit elvett tőlem. Nemcsak túléltem, de éltem is itt. Csak nézőpont kérdése. Úgy döntöttem ilyen szemmel nézem a dolgokat és rád is így emlékezem.”

Grace klinika