Született feleségek 7/14 – Múlt

„Nem számít, hová megyünk. Nem számít, milyen gyorsan igyekszünk odaérni. Nem számít, hogy egy pillanatra sem nézünk vissza. A múlt, amelyet magunk mögött hagytunk, akkor is megtalálja a módját, hogy utolérjen minket.

Azt gondoljuk ugyan, hogy magunk mögött hagytuk a múltat, de a múlt valahogy mindig utolér minket. Bár szeretnénk elmenekülni előle, kénytelenek vagyunk szembe nézni a múltunkkal. És a titkoknak, melyeket maga alátemetett, felszínre kell törniük. És akkor, ha erősek vagyunk, képesek leszünk tovább lépni. Igen, mindannyiunknak magunk mögött kell hagynunk a múltat és kell indulnunk a jövő felé. És ha szerencsénk van, lesz aki segítsen oda is érni.”

Született feleségek

Anatole France a vágyakról

„Ha élünk, akkor vágyunk. És aszerint ítéljük az életet jónak vagy rossznak, hogy vágyunkat édesnek vagy keserűnek hisszük.”

Anatole France

Tatiosz a vágyakról

„Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak.”

Tatiosz

Grace klinika 3/1 – Az idő

„A műtőben az idő elveszíti jelentését. Varratok és életmentés közben. Az óra nem számít többé. 15 perc, 15 óra. Odabent a műtőben a legjobb sebészek mellett repül az idő. A műtőn kívül ellenben az idő előszeretettel billent minket fenéken. Még a legerősebbeket is meg tudja lepni. Lelassít, áldogál, végül megfagy. És mi ott ragadunk a pillanatban, és moccani sem bírunk, sem az egyik, sem a másik irányba.

Az idő rohan. Az idő senkire nem vár. Az idő begyógyítja a sebeket. De mindannyian arra vágyunk, hogy több időt kapjunk. Időt, hogy talpra álljunk. Időt, hogy felnőjjünk. Időt, hogy felejtsünk. Időt.”

Grace klinika

Grace klinika 11/11 – Halál

„Van egy mondatunk arra, hogy ha valaki meghal. Amikor közöljük a hírt a családtagokkal.  Azt mondjuk részvétem a veszteség miatt. Korrekt mondat, de semmit mondó. Egyáltalán nem fejezi ki, mi játszódik le bennünk. Együttérzést mutat, de anélkül, hogy végig kellene gondolnunk, hogy min mehetnek keresztül. Megvéd minket. Nem érezzük a fájdalmat. A sötét kegyetlen, szüntelen fájdalmat, ami elevenen felfalja az embert. És minden nap hálát adok ezért.

Ezt nem érthetjük. Ha csak egy kicsit éreznénk a szeretetből, az örömből és a reményből, aminek a betegek búcsút mondanak, képtelenek lennénk létezni. Tehát azt mondjuk: részvétem a veszteség miatt és reméljük, hogy jelent valamit. Egy apró kis támogtást. Egy kis békét. Egy kis lezárást. Valami jót. Egy apró kis szépséget a sötétség közepén. Egy váratlan ajándékot, épp amikor a legjobban kell.”

Grace klinika