„Aki titkot őriz, gyakran magányosnak érzi magát. Ezért keresünk mindannyian valakit, akiben megbízhatunk. Egy szövetségest, aki megért. Egy tanácsadót, akire rábízhatjuk magunkat. Egy barátot, aki sosem szól meg. Na persze nem mindenki lesz boldog attól, ha megosztjuk vele a titkaink.
…
Aki titkot őriz, gyakran magányosnak érzi magát. Ezért keresünk mindannyian valakit, akiben megbízhatunk. Egy szövetségest, aki megért. Egy tanácsadót, akire rábízhatjuk magunkat. Egy barátot, aki sosem szól meg. Igen, mi is segítségre szorulunk, hogy elrejthessük életünk legsötétebb igazságait, mert amint megszabadulunk egy titoktól, máris ott terem egy másik.”
Gyilkos elmék 8/24 – Richard Bach a kötelékről
„A kötelék, mely igazi családodat összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránt érzett tisztelet és a benne lelt öröm.”
Richard Bach
Bosszú 1/13 – Ekötelezettség
„Egyeseknek az elkötelezettségük a hitük. Feláldozzák magukat egy másik személyért vagy egy elvont eszméért. Számomra az elkötelezettségnek van egy árnyoldala is. Egy sötétebb út, ami folyamatosan felvet egy kérdést. Milyen messzire mehetek el?”
Bosszú
Született feleségek 4/7 – Megtévesztés
„Megtévesztés. A legjobb családokban is előfordul. Szülők fordulnak hozzá, ha túl sokat kíváncsiskodik a gyerek. Asszonyok vetik be, ha kisebb-nagyobb titkokat kell megőrizni. Szeretők használják, ha kínos baleseteket kell elleplezni. Mért nyúlnak emberek a megtévesztéshez? Mert kezes szerszám az, amivel könnyen megszerezhetjük pontosan azt, amit keresünk.”
Született feleségek
Született feleségek 6/5 – Ítélkezés
„A vérünkben van, hogy ítélkezünk a körülöttünk élők felett. Elítélünk idegeneket az öltözetük miatt. A szomszédainkat azért, ahogy a kertjüket gondozzák. És a barátainkat azért, ahogy nyilvánosan viselkednek. Igen mindannyian örökösen ítélkezünk. Sose gondolván arra, hogy egy napon mi magunk lehetünk, akit megítélnek. … Igen, a vérünkben van, hogy ítélkezzünk a körülöttünk élők felett. És a vérünkben van az is, hogy másokat okoljunk a saját hibáinkért.
…
A vérünkben van, hogy ítélkezzünk a körülöttünk élők felett. Ha eleresztik a fülünk mellett a kívánságaikat azt gondoljuk tiszteletlenek. Ha nem figyelik a gyereküket árgus szemmel, levonjuk a következtetést, hogy alkalmatlan szülők. Ha csaláson kapjuk őket feltételezzük, hogy ismerjük az indokaikat. De mi történik akkor, ha végre megállunk egy percre, hogy a saját életünket tegyük mérlegre. Fájó lehet hátra tekinteni s látni, hogy mibe keveredtünk bele. És még annál is fájóbb rájönni, hogy nem áll szándékunkban kiszállni.”