Született feleségek 1/10 – a bizalom

„A bizalom törékeny kincs. Ha egyszer  elnyertük, óriási szabadságot kapunk általa. De ha egyszer elvész, olykor lehetetlen visszaszerezni. Az igazság persze az, hogy sose tudhatjuk, hogy kiben bízhatunk. Azok, akik legközelebb állnak hozzánk becsaphatnak. És idegenek siethetnek megmentésünkre. Végül a legtöbb ember úgy dönt, hogy csak önmagában bízhat. Így kerülheti el legegyszerűbben azt, hogy megégesse magát.”

Született feleségek

Grace klinika 2/8 – Szerelem – sors – választás

„Még nyolcadikban irodalom órán el kellett olvasnunk a Rómeó és Júliát. Aztán egy ötösért Mrs Snider eljátszatta velünk a szerepeket.  XY lett Rómeó és amilyen az én formám, én lettem Júlia. Minden lány féltékeny volt rám, de én kicsit másképp láttam a dolgokat. Megmondtam Mrs Snider-nek, hogy szerintem Júlia egy idióta. Először is beleszeretett valakibe, akit nem kaphatott meg. Aztán meg a sorsot hibáztatta saját rossz döntéséért. Mrs Snider elmagyarázta, hogy amikor a sors belép a játékba a választásnak már nincs sok esélye. Tizenhárom éves vén fejjel bizotsan tudtam hogy a szerelem, akár az egész élet választás kérdése. És a sorsnak semmi köze az egészhez. Mindenki azt mondja romantikus a Rómeó és Júlia, az igaz szerelem, de szomorú. Ha Júlia  olyan ostoba volt, hogy beleszeretett az ellenségébe, megivott egy üvegcse mérget, majd lefeküdt egy kriptában, megérdemelte, amit kapott.

Talán Rómeót és Júliát a sors hozta össze, de csak egy időre. Aztán  lejárt az idejük. Ha mindezt előre tudták volna, talán minden rendben lett volna. Megmondtam Mrs Snider-nek, hogy ha felnövök a kezembe veszem a saját sorsomat, nem hagyom hogy egy pasas leterítsen. Mrs Snider azt mondta, hogy szerencsés leszek, ha egyszer átélhetem valakivel azt a szenvedélyt. Talán sikerül az is hogy örökre együtt maradjunk. Még most is hiszek abban hogy a szerelem többnyire a választásról szól. Egyszerűen csak le kell tenned a mérget és a tört és megkeresni a boldogságot. Többnyire. De azért néha minden jó választásod és jó szándékod ellenére a sors győzedelmeskedik.”

Grace klinika

Grace klinika 2/10 – jó dolgok vs mennyiség

„Gyerekkorunkban a haloween cukorka volt a nagyszám. Elrejtettük a szüleink elől és addig ettük, amíg rosszul nem lettünk. Az egyetemen ott volt a rock együttes, volt sok tequila és még tudják mi. Sebészként kiveszed a részed a jóból, amennyire csak tudod, mert sajnos nem adodik olyan sok alkalom, mint szeretnéd. Mert a jó dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. A túl sok bármiből, akár a szerelemből is, nem feltétlenül jó dolog.

Honnan tudni mennyi a túl sok? Túl sok, túl hamar. Túl sok információ. Túl sok móka. Túl sok szerelem. Túl sok elvárás. És mikor jön el az, hogy túl sok elviselni.”

Grace klinika

Grace klinika 10/8 – Esély

„Glióma, fibróma, blasztóma. Bármilyen is egy tumor az emberek ugyanazt várják el az orvostól. Találja meg hol bujkál a testünkben és nyissák fel a beteget. És vágják ki a fenébe. De nemcsak a tumor ellen harcolunk. Több, mint egy milliárd sejttel háborúzunk.

De miben bízhatunk, ha az esély egy a milliárdhoz. Erősek maradunk, túl megyünk minden racionális határon és soha nem adjuk fel. De az igazság az, hogy bárhogy is próbálkozunk és igyekszünk talpon maradni, ha már minden eldőlt, egyszerűen nincs esélyünk.”

Grace klinika