Gyilkos elmék 5/5 – William D. Tammeus az emberi természet megértéséről

„Nem érthetjük az emberi természetet, míg nem értjük meg, hogy a körhintán ülő gyerek miért integet minden körben a szüleinek és azok miért integetnek vissza minden egyes körben.”

William D. Tammeus

David Lynch – Öröm

„Olyanok vagyunk, mint a villanykörte. Ha az öröm nő benned, az maga a fény, ami kihat a környezetedre is.”

David Lynch

Arab mondás a barátságról

„Barát az, akinek az ember kiöntheti szíve teljes tartalmát, és darabokra apríthatja, tudva, hogy a leggyengédebb kezek fogják megrostálni; megőrzik belőle azt, amit érdemes megőrizni, a maradékot pedig egy gyengéd, szeretetteljes lehellet fogja tovafújni.”

arab mondás

Egyszer volt – Új kezdet

„… Látott  jobb napokat ez igaz, de ezután is jöhetnek még szebb idők. És csak, mert az élet most épp nem olyan, amilyennek szeretnénk még nem kell mindent lerombolni. Elkezdtem gondolkodni arról, amit csinálok és amim van és arról, amit nem csinálok és amim nincs. Úgy tűnik a környéken mindenki lemondott róla, hogy elképzelje, milyen lehet egy jobb élet. De ha be tudjuk vallani magunknak, hogy amit akarunk, az létezik valahol. Akkor talán harcolni is tudunk érte. És ha harcolunk, akkor félig meg is szereztük. Igen, ez a helyzet az itteniekkel. Úgy tűnik minden reménytelen. De hirtelen valaki felbukkan és ihletet ad … , mert az első lépés egy új kezdethez az, ha elképzeljük, hogy lehet új kezdet. …”

Egyszer volt