Született feleségek 2/19 – Szégyen

„Mindannyian tettünk olyasmit az életünkben, amit szégyellünk. Van amelyikünk a rossz férfiba szeretett bele. Van, aki elengedte az igazi nőt. Vannak, akik szégyent hoztak a szüleikre és akik cserben hagyták a gyermeküket. Igen mindannyian követünk el hibákat, amik lealacsonyítanak minket és szeretteinket. De van megváltás és minden jóvátehető, ha tanulunk a hibáinkból és fejlődünk.”

Született feleségek

Charlie Chaplin – A diktátor – Záróbeszéd

„Sajnálom, nem akarok császár lenni. Nem nekem való. Nem akarok uralkodni, nem akarok senkit leigázni. Segíteni szeretnék mindenkin, ha lehet – zsidón, árján, feketén és fehéren.
Mindnyájan segíteni akarunk egymáson. Ilyen az ember. Embertársunk boldogsága éltet, nem a nyomorúsága. Nem akarjuk gyűlölni, megvetni egymást. Mindenkinek jut hely ezen a világon. Elég gazdag az anyaföld, eltart mindnyájunkat.

Kapzsiság mérgezi az ember lelkét, gyűlöletbe rekeszti a világot, nyomorúságba és vérontásba masíroztat bennünket. Robogunk, repülünk, mégis kalodába zárjuk magunkat. A gépek, a bőség korszakában még mindig szűkölködünk. A tudás cinizmussá vált, értelmünk rideg, szívtelen. Túl sokat gondolkozunk, és túl keveset érzünk. A gépesítés mellé emberség kellene. A bölcsesség mellé kedvesség és jóság. Ha ez nincs, könyörtelen lesz az élet és mindennek vége.

A repülőgép és a rádió közelebb hozott bennünket egymáshoz. Valójában ezek is az emberi jóságot hirdetik, az egyetemes testvériséget, mindnyájunk egységét. Most is eljut a hangom sokmillió emberhez szerte a világon, sokmillió kétségbeesett férfihoz, asszonyhoz és gyermekhez, a kegyetlen rabtartó rendszer áldozataihoz. Ha meghallják a hangomat, ezt kiáltom nekik: Ne veszítsétek el a reményt! A ránk szakadt szenvedés a kapzsiság múló uralma, azoknak a kapálózása, akik félnek az emberi haladás útjától. A gyűlölség elmúlik, a diktátorok meghalnak, a néptől bitorolt hatalmuk visszaszáll a népre. Amíg az ember halandó, a szabadság nem pusztulhat el.

Katonák! Ne szolgáljátok a szörnyeteget, mert megvet, rabszolgává tesz, béklyóba ver, megköti az életet, előírja, mit tegyetek, mit gondoljatok, és mit érezzetek! Fegyelmez, éheztet, csordaként bánik veletek, ágyútölteléknek használ. Ne szolgáljatok embertelen embert, gépagyú, gépszívű gépembert! Nem vagytok gépek! Emberek vagytok! Emberek, szívetekben az emberiség szeretete! Ne gyűlöljetek! Csak az gyűlöl, akinek nem jut szeretet, akiben nincs szeretet és emberség!

Katonák! Ne harcoljatok rabszolgarendszerért! A szabadságért harcoljatok! Meg van írva Lukács evangéliumának 17. fejezetében, hogy Isten országa tibennetek van, nem egy emberben, vagy az emberek egy csoportjában, hanem minden emberben! Tibennetek! Nektek, a népnek megvan a hatalma, hogy gépeket alkosson, hogy boldogságot teremtsen! Hogy az életet széppé és szabaddá tegyétek, csodálatos kalanddá varázsoljátok. Használjátok hát a demokrácia nevében ezt a hatalmat: Egyesüljünk valamennyien, harcoljunk az új világért, amelyben az ember dolgozhat, amely a fiatalnak jövőt, az idősnek biztonságot ad.
A szörnyetegek is ilyeneket ígértek, amikor hatalomra kerültek. Hazudnak! Nem tartják be az ígéreteiket. Soha nem is teszik! A diktátor maga szabad, de a nép rabszolga. Azért küzdünk most, hogy felszabadítsuk a világot, ledöntsük a nemzeti határokat, megszabaduljunk a kapzsiságtól, a gyűlölettől és az el nem fogadástól. Harcoljunk az értelem világáért, azért a világért, ahol a tudomány és a haladás mindnyájunk boldogságához vezet! Katonák! A demokrácia nevében egyesüljünk!”

Grace klinika 11/1 – Elveszni és megtalálni

„5 éves koromban anyám otthagyott a vidámparkban. Csak arra emlékszem, hogy az egyik percben még a körhintán ültem, a következőben pedig már sehol nem volt. Nem emlészem, hogy találtam meg. Arra sem emlékszem, hogy kerültem haza. De arra emlékszem, mi történt ezután. Azt mondta, ne aggódjak. Azt mondta, minden rendben lesz. Azt mondta, játszuk azt, csendben maradok. Tudtam, nem szabad kérdeznem semmit. Más különben szóltam volna, hogy ottmaradt a babám. Nagyon szerettem azt a babát, nem akartam otthagyni. Fura nem, ahogy a memória működik? Egyes dolgokra nem emlékszünk, míg másokat sosem felejtünk el.

Nem mindig rossz dolog elveszni. Néha muszáj elvesznünk, hogy megtaláljuk egymást. És néha csak azért találjuk meg egymást, hogy újra teljesen elvesszünk. Nincs mindig hatásunk rá és könnyen lehet, hogy egyedül maradunk. Ahogy állunk a teraszon és visszanézünk az életünkre, amit magunk mögött hagyunk. El kell fogadnunk hogy vége elveszett, ahogy mi is. Nem tehetünk mást, minthogy nem mozdulunk, veszünk egy mély levegőt és csak várunk. Arra hogy legközelebb hova sodor minket a szél.”

Grace klinika