Victor Hugo a magányról

„Az önmagába visszahúzódó szív nem tudja kiönteni érzelmeit, tehát gyötrődik; nincs módja kitárulni, tehát bezárkózik önmagába. Ebből látomások sarjadnak, föltevések, találgatások, bimbózó regények, sóvárgott kalandok, képzeletbeli légvárak, olyan épületek, amelyek mindenestül a lélek mély sötétségében épülnek fel, komor és titokzatos lakások, ahová azonnal betelepszenek a szenvedélyek.”

Victor Hugo

Grace klinika 6/4 – Kötelesség

„Az élet kevés kötelességgel indul. Felesküszünk a zászlóra. Esküszünk, hogy visszavisszük a könyvet a könyvtárba. De ahogy öregszünk esküket teszünk, ígérgetünk, tele leszünk kötelességekkel. Nem ártani. Az igazat és csakis az igazat. Míg a halál el nem választ. És csak gyűlnek, csak gyűlnek míg mindenkinek mindent megígérünk és ráeszmélünk, hogy mi a kötelesség.

Ha sebész vagy mindenki utánad kap. Csak egy ígéretet teszünk. És hirtelen megfojtanak a kötelezettségek a betegeink felé, a kollégák felé, a gyógyítás felé. Így azt tesszük, amit minden normális ember, elfutunk az ígéreteink elől, hátha elfelejtik őket. De előbb vagy utóbb utol érnek. De néha a legrettegettebb kötelesség elől nem is éri meg elfutni.”