Grace klinika 8/20 – Változás, elengedés

„Gyerekként mindig azt szeretnénk, hogy a dolgok ne változzanak. Ne jöjjön másik tanár. Ne költözzünk el. Maradjanak meg a barátaink. Sebészként sincs ez másképp. Hozzászoksz a felelősséghez, a nővérekhez, a kórházhoz és új munkahelyet kell találnod.

Ez is egy gyakran ismételgetett frázis: Nem léphetsz tovább, amíg nem engeded el a múltat. Az elengedés a dolog könnyebb része, de tovább lépni nehezebb. Ezért néha harcolunk ellene. Megpróbálunk mindent úgy tenni, ahogyan előtte. Bár a dolgok nem maradhatnak ugyanolyanok.Van egy pont, amikor el kell engednünk, tovább kell lépnünk. Mert nem számít milyen fájdalmas, csak így léphetünk előre.”

Grace klinika

Grace klinika 2/23 – Áldozatok

„A sikeres gyakornokság kulcsa mindaz, amit feladunk. Az alvás, a barátok, a normális élet. Mindezt feláldozzuk azért a csodás pillanatért, a pillanatért amikor hivatalosan is sebészek leszünk. Néha napján persze úgy tűnik megéri meghozni azt a sok áldozatot. De azért vannak olyan napok is, amikor minden hatalmas nagy áldozatnak tűnik. És végül ott vannak az olyan áldozatok is, amikről magunk sem tudjuk miért szükségesek.

Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy bármit megkaphatsz az életben, ha minden mást feláldozol érte. Ezt úgy értette, hogy mindennek megvan a maga ára. Így mielőtt csatába szállsz jó, ha átgondolod mit vagy hajlandó veszíteni. És túl gyakori, hogy ha azt tesszük, ami jól esik, akkor eltekintünk attól ami helyes. És ha beengedsz valakit, akkor le kell döntened a sok falat, amit életed során építettél. Persze a legnagyobb áldozatok azok, amiket nem látunk előre. Van, hogy nincs időnk terveket gyártani, döntést hozni, vagy felmérni az esetleges veszteségeket. Mikor ez történik, mikor a csata választ minket és nem fordítva, akkor kiderülhet, hogy az áldozat nagyobb, mint amit el tudunk viselni.”

Grace klinika

Grace klinika 3/17 – Csodák

„Léteznek orvosi csodák. Bár mi, akik a tudományra esküdtünk fel nem szeretünk hinni a csodák létezésében. De léteznek. Történnek dolgok, amikre nincs magyarázat. Nem irányíthatjuk őket, de megtörténnek. Tényleg történnek orvosi csodák. Nap, mint nap. De nem mindig akkor, amikor történniük kellene.

Egy ilyen nap végén oly sok ima meghallgatásra talál. De sok másik nem.  Élünk a csodával, ha rátalálunk. Átnyúlunk a szakadékon. És néha, bár lehetetlennek tűnik és nélkülöz minden logikát. Átérünk.”

Grace klinika