Született feleségek 8/6 – Paranoia

„Paranoia. Az irracionális félelem attól, hogy valaki üldöz és hogy bármelyik pillanatban lelepleződhetünk. A paranoia alattomosan kerít hatalmába és gáncsot vet minden lépésünknek. És mikor már azt hinnénk, hogy tiszta a levegő és elmúlt a veszély. A paranoia figyelmeztet rá, hogy sehol sem vagyunk igazán biztonságban. Valóban, az irracionális félelem attól, hogy valaki üldöz, és még ha reméljük is, hogy nem valós, könnyedén halálra rémíthet.

Paranoia. Irracionális félelem attól, hogy az egész világ ellenünk van. De nem paranoia többé onnantól, amikor rájössz, hogy valaki tényleg Rád vadászik.”

Született feleségek

Grace klinika 2/6 – Emberismeret

„Általában az emberek kétféleképpen kategorizálhatok. Vannak, akik szeretik a meglepetéseket és vannak, akik nem. Én, én nem. Nem is ismerek sebészt, aki szereti a meglepetéseket, mert sebészként szeretünk mindent tudni. Muszáj tudnunk, mert ha nem tudunk mindent, az emberek meghalnak és minket beperelnek. Most csacsogok? Azt hiszem csacsogok. Oké, tehát a mondandom lényegének, mert van lényege, semmi köze a meglepetésekhez, vagy halálhoz, sem perekhez, sőt a sebészekhez sem. A lényeg a követekző: akárki is mondta azt, hogy amit nem tudsz, az nem fáj az egy címeres idióta volt. Mert az általam ismert legtöbb ember számára a legrosszabb dolog a világon, ha nem tudnak valamit. Na jó, nyertek, talán csak a második legrosszabb.

Sebészként annyira sok mindent kell tudnunk. Tudnunk kell, hogy van-e elég erőnk. Tudnunk kell, hogy hogyan gondoskodjunk a betegekről. És tudnunk kell, hogy hogyan gondoskodjunk egymásról. A végén arra is rá kell jönnünk, hogyan gondoskodjunk magunkról. Sebészként mindent tudnunk kell, de emberilényként néha jobb sötétben tapogatozni, mert a sötétben lehet, hogy félünk, de réménykedünk is.”

Grace klinika

Csukás István – Tavaszi vers

Tavaszi vers

Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.

Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!

Csukás István