Grace klinika 11/21 – Memória

„Öt éves koromban Anyám ott hagyott a vidámparkban. Csak arra emlékszem, hogy az egyik percben még a körhintán ültem, a következőben pedig nem volt sehol. Nem emlékszem, hogy találtam meg. Arra sem emlékszem, hogy kerültem haza. De arra emlékszem, mi történt ezután. Azt mondta, ne aggódjak. Azt mondta, minden rendben lesz. Fura nem? Ahogy a memória működik. Egyes dolgokra nem emlékszünk. Míg másokat sosem felejtünk el. A körhinta soha nem áll meg.”

Grace klinika

Stefan Klein – Idő

„Ha „nincs idő” valamire, az általában azt jelenti, hogy valami más pillanatnyilag sokkal fontosabb számunkra.”

Stefan Klein

Victor Hugo – bizalom

„Légy hasonló az égen szálló madárhoz…, aki a törékeny gallyon megpihenve átéli az alatta tátongó mélységet, mégis vígan énekel, mert bízik szárnyi erejében.”

Victor Hugo

Született feleségek 3/17 – Nők

„Minden feleség szekrényében lapul egy ruhadarab, ami többet mond tulajdonosáról, mint amennyit az illető önmagáról elárulni szeretne. Lehet az egy póló, amit ki nem állhat mégis szó nélkül felvesz. De lehet egy fehérnemű, amiről tudja, hogy nem az övé mégis mélyen hallgat róla. Vagy egy ruha, amit egykor szeretett és most rá sem bír nézni. Igen. Egy nőről sokat elárul az, amit magára vesz. De még többet elárul az, amit magáról levesz vagy akinek a kedvéért leveszi.”

Született feleségek