Az igazi csoda – A cselekedet

„Mindennél fontosabb, hogyan cselekszünk. Fontosabb annál, hogy mit mondunk, vagy hogy nézünk ki. Amit teszünk, halhatatlanná varázsolhat bennünket. A cselekedeteink azokra a szobrokra hasonlítanak, amelyeket a hősök halála után állítanak. Éppen, mint a fáraók tiszteletére épített egyiptomi piramisok. Csak kő helyett mások emlékeiből készülnek. Ezért a cselekedetei emelnek szobrot az embernek. Emlékekből kövek helyett.”

Az igazi csoda

Született feleségek 1/8 – a bűn

„Van egy széles körben olvasott könyv, amiben az áll, hogy mind bűnösök vagyunk. Na persze nem mindenki érez bűntudatot a kilengései miatt. Velük ellentétben vannak, akik többet vállalnak magukra, mint ami őket terheli. Mások a gyöngédség apró cselekedeteivel csitátjuk lelkiismeretfurdalásukat. Megint mások azzal, hogy azt mondogatják, hogy tettük jogos volt. Végül vannak, akik egyszerűen megesküsznek, hogy ezentúl jók lesznek és megbocsátásért könyörögnek. Imáik néha meghallgattatásra találnak.”

Született feleségek