„Az élethez kell is némi őrültség, máskülönben csupa szürke hétköznap lenne az egész.”
Azt beszélik
„Az élethez kell is némi őrültség, máskülönben csupa szürke hétköznap lenne az egész.”
Azt beszélik
„Az internet az első olyan ember alkotta dolog, amelyet az emberiség nem ért. Valamint ez az anarchiát próbálgató legnagyobb kísérletünk.”
Eric Schmidt
„Sok veszélyes nő van ezen a világon. Fondorlatos ragadozók, akik arra várnak, hogy lecsaphassanak. Felismerhetők a rúzsról, amit használnak, a cipőről, amit viselnek, a parfümről, amit magukra fújnak. De a veszélyes nő leginkább arról ismerszik meg, ahogy viselkedik más nők férjével.
…
Sok veszélyes nő van ezen a világon. Vannak szeretők, akik vakok tetteik következményeire. Vannak feleségek, akiket felháborít annak csalárdsága, akiben megbíztak. És vannak ragadozók, akik ördögi csapdát állítanak, hogy megszerezzék, amit akarnak. Ha valakit a rossz szerencséje ilyen veszélyes teremtés útjába sodor, a legbiztonságosabb, amit tehet, hogy elfut a másik irányba.”
Született feleségek
„Minden igazságot könnyű megérteni, ha már felfedeztük őket. A lényeg, hogy fel kell fedeznünk őket.”
Galilei
„Azt mondják életünket a döntéseink határozzák meg. De nem a döntéseink különböztetnek meg minket, hanem hogy mennyire tartunk ki mellettük.”
Bosszú