„A kétely egy kor. Megfertőzi az agyat. Megkérdőjelezi indítékainkat, akár még érzéseinket is. A kétely képes megváltoztatni a másokról alkotott véleményed. Megerősíti a sötét gyanút, ami ott lappang bennünk.”
Bosszú
„A kétely egy kor. Megfertőzi az agyat. Megkérdőjelezi indítékainkat, akár még érzéseinket is. A kétely képes megváltoztatni a másokról alkotott véleményed. Megerősíti a sötét gyanút, ami ott lappang bennünk.”
Bosszú
„5 éves koromban anyám otthagyott a vidámparkban. Csak arra emlékszem, hogy az egyik percben még a körhintán ültem, a következőben pedig már sehol nem volt. Nem emlészem, hogy találtam meg. Arra sem emlékszem, hogy kerültem haza. De arra emlékszem, mi történt ezután. Azt mondta, ne aggódjak. Azt mondta, minden rendben lesz. Azt mondta, játszuk azt, csendben maradok. Tudtam, nem szabad kérdeznem semmit. Más különben szóltam volna, hogy ottmaradt a babám. Nagyon szerettem azt a babát, nem akartam otthagyni. Fura nem, ahogy a memória működik? Egyes dolgokra nem emlékszünk, míg másokat sosem felejtünk el.
…
Nem mindig rossz dolog elveszni. Néha muszáj elvesznünk, hogy megtaláljuk egymást. És néha csak azért találjuk meg egymást, hogy újra teljesen elvesszünk. Nincs mindig hatásunk rá és könnyen lehet, hogy egyedül maradunk. Ahogy állunk a teraszon és visszanézünk az életünkre, amit magunk mögött hagyunk. El kell fogadnunk hogy vége elveszett, ahogy mi is. Nem tehetünk mást, minthogy nem mozdulunk, veszünk egy mély levegőt és csak várunk. Arra hogy legközelebb hova sodor minket a szél.”
Grace klinika
„Azt tanítják nekünk hogy hét fő bűn létezik. Mind ismerjük a legnagyobbakat: torkosság, kevélység, bujaság. De nem beszélünk túl sokat a haragról. Talán azért, mert azt hisszük, hogy a harag nem veszélyes. Mert kordában tartjuk. A lényeg az, hogy talán alábecsüljük a haragot. Pedig sokkal veszélyesebb lehet, mint hinnénk. Végülis ha a bűnös viselkedésről van szó, ez is bekerül a top hétbe.
…
De akkor miben különbözik a harag a másik hat főbűntől? A válasz pofon egyszerű, ha behódolunk a kevélységnek vagy az irigységnek, azzal csak önmagunkat bántjuk. A bujasággal vagy a fösvénységgel is csak magunknak ártunk vagy talán még egy két embernek. De a harag, a harag sokkal rosszabb. A harag minden bűn anyja. És nem elég, hogy a harag elveszi az eszünket, de ha bekövetkezik sok más embert is magunkkal ránthatunk.”
Grace klinika
„Hit és bátorság kell hozzá, hogy az élet nehézségeit, balszerencséit és szomorúságait kihívásnak vegyük, amelynek megfelelni erőt ad, és ne igazságtalan büntetésnek, amelynek nem lett volna szabad velünk megtörténnie.”
Erich Fromm
„Azért nem adnék tanácsot fiatal énemnek , mert nem hallgatna rám.”
Annie Leibovitz