„Arra gondoltam, nem veszek többé haldokló kis fenyőfát még hátralevő karácsonyaimra, csak egy ágat, hiszen amiért veszem a kis fákat s a kis gyertyákat, az emlékezés és a szeretet lángja nem bennük, hanem énbennem, magamban van.”
Fekete István
Grace klinika 8/20 – Változás, elengedés
„Gyerekként mindig azt szeretnénk, hogy a dolgok ne változzanak. Ne jöjjön másik tanár. Ne költözzünk el. Maradjanak meg a barátaink. Sebészként sincs ez másképp. Hozzászoksz a felelősséghez, a nővérekhez, a kórházhoz és új munkahelyet kell találnod.
…
Ez is egy gyakran ismételgetett frázis: Nem léphetsz tovább, amíg nem engeded el a múltat. Az elengedés a dolog könnyebb része, de tovább lépni nehezebb. Ezért néha harcolunk ellene. Megpróbálunk mindent úgy tenni, ahogyan előtte. Bár a dolgok nem maradhatnak ugyanolyanok.Van egy pont, amikor el kell engednünk, tovább kell lépnünk. Mert nem számít milyen fájdalmas, csak így léphetünk előre.”
Grace klinika
Született feleségek 6/11 – A tragédia természete
„Felveti a szemlélődőkben a kérdést, hogy mi lett volna ha. Mi lett volna, ha nem hal meg. Mi lett volna, ha máshogy döntöttem volna. Ha elkövettem volna azt a hibát. A legjobban úgy tiszteleghetünk az elhunyt előtt, ha arra koncentrálunk, ami van és tesszük a dolgunkat, ahogy tőlünk telik.”
Született feleségek
Bob Dylan a sikerről
„A sikeres ember az, aki reggel felkel, este lefekszik, és közben azt csinálja, amihez kedve van.”
Bob Dylan
D. Carnegie a boldogságról
„A világon mindenki a boldogságot hajszolja – és van is egy biztos mód, amellyel megtalálhatjuk: ellenőrizzük a gondolatainkat. A boldogság nem a külső körülményeken,hanem a belsőnkön múlik. Nem az a tény tesz boldoggá vagy boldogtalanná, hogy mid van, kivagy, hol vagy, mit csinálsz – csakis az, hogy mit gondolsz minderről. Például két ember lehet ugyanazon a helyen, és teheti ugyanazt egyszerre, mindkettőnek nagyjából ugyanannyi pénze és tekintélye lehet – mégis lehet az egyik szerencsétlen, a másik pedig boldog. Miért? A dolgok eltérő megítélése miatt. Éppen annyi boldog arcot láttam a pusztító hőségben napi hét centért izzadó és küszködő kínai munkások között, mint a New York-i Park Avenue légkondicionált hivatalaiban.”
D. Carnegie