Grace klinika 11/24 – Idő, tragédia, remény

„A műtőben megáll az idő. Odamegyünk az asztalhoz. Megnézzük a beteget. Fogunk egy szikét. És aztán egy buborékba kerülünk, ahol csak a műtét van és semmi más nem számít. Az idő. A fájdalom. A kimerültség. Semmi. A való életben is megesik. Ha nagy dolog történik. Egy tragédia. Lefagyunk. Visszahúzódunk a buborékunkba. Csak egy másodpercnek tűnik. De aztán felnézünk és hirtelen rájövünk, hogy egy egész év volt.

Hogy léphetünk vissza a világba? Ez ijesztő. Az idő megállt. De most felgyorsul. Keresünk egy mentőcsónakot. Valamit, ami reményt ad. De tényleg készen állunk? Hogy elhagyjuk a kis buborékunkat és kilépjünk a nagy, óriási véres szörnyű világba. Készen állunk, hogy megtegyük a lehetetlent?”

Grace klinika

Grace klinika 11/4 – Emlékek

„Anyám azt akarta, hogy így őrizzék meg. Az én emlékeim viszont egy kicsit mások. De biztos mindenki a maga módján emlékszik rá. Mintha nem is mindegyik ő lenne. Csak az emlék marad valakiből, ha meghal. De pont ez a baj. A memóriánk nem tökéletes, nem teljes. Keverjük a dolgokat. Minden összefolyik. Sok helyen megfordulunk és végül minden teljesen összemosodik. Pont úgy van, ahogy ő mondta: a körhinta mindig csak forog.

Azt mondják elnyomhatunk emlékeket. Lehet, hogy csak raktározzuk őket. Mert legyenek bármilyen fájdalmasak az emlékek, nincsen náluk értékesebb. Az életünk a kudarcainkra és sikereinkre is épül. Az emlékek formálnak minket.”

Grace klinika