Grace klinika 2/24 – Sérülések

„Mindannyian úgy rombolunk az életben, mint elefánt a porcelánboltban. Egy törés itt, egy horzsolás. Kárt teszünk magunkban és másokban is. A nehéz az, hogy próbálunk rájönni, hogyan kezeljük a sérülést, amit okoztunk vagy amit nekünk okoztak. Néha a sérülés váratlanul ér minket. Néha azt hisszük, hogy helyre hozhatjuk a kárt. De néha úgy ér miinket a sérülés, hogy nem is látjuk előre.
…
Mindenki sérült úgy látszik. Csak van, aki jobban, mint mások. Gyerekkorunk óta cipeljük a sérüléseinket. Aztán felnőttként visszaadunk mindent, amit kaptunk. És persze mindannyian okozunk sérüléseket. És aztán minden erőnkkel megpróbáljuk megmenteni, ami menthető. „

Grace klinika

 2011.06.21. |   0 |  Kategóriák: Grace klinika Sorozat |    Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Grace klinika Sorozat

Grace klinika 2/4 – Tagadás

„A sebészeti gyakorlat túlélésének a kulcsa a tagadás. Tagadjuk, hogy fáradtak vagyunk. Tagadjuk, hogy félünk. Tagadjuk, hogy görcsösen igyekszünk a sikerért. És legfőképpen pedig tagajuk hogy tagadunk. Csak azt látjuk, amit látni akarunk és azt hisszük el, amit el akarunk hinni. Ez működik. Annyit hazudunk önmagunknak, hogy egy idő után magunk is elhisszük, hogy a hazugság az igazság. Addig tagadunk, amíg meg sem látjuk az igazat. Még akkor se, ha ott van az orrunk előtt.
…
Néha a valóság a semmiből kerül mögénk és csíp a fenekünkbe. És mikor a gát átszakad, csak úszni tudunk. A színlelés világa egy ketrec és nem gubó. Csak egy ideig ámíthatjuk önmagunkat. Fáradtak vagyunk, félünk. A tagadás nem változtat az igazságon. Előbb vagy utóbb félre kell tennünk a tagadást és emelt fövel, villámló szemmel nézni szembe a világgal. Ha az ember folyton csak tagad, a sok apró csepp óceánná dagad. De vajon hogyan védekezzünk a fulladás ellen?”

Grace klinika

  • 2010.08.11.
  • 0
Grace klinika Sorozat

Grace klinika 10/5 – Elkötelezettség

„Megmondom mit tanultam az orvosi egyetem első napján. Azt, hogy alaposan gondoljam meg, hogy sebész akarok-e lenni, mert maximális elkötelezettséget kíván. Mindig a maximumot kell nyújtanom, amikor belépek a műtőbe, hiszen az asztalon fekvő páciens sorsa az én kezemben van. Tudni kell, amikor belevágok tudom mit csinálok. Nincs még egy foglalkozás, amelyhez ennyi idő, koncentráció és elkötelezettség szükséges. Kivéve talán az anyaság.
…
Mi van, ha megoszlik a figyelmünk? Mi van ha nem tudunk mindent beleadni? Akkor már nem is maradt semmink? Lehet, hogy csak más utat kell találnunk. Elmondom, hogy mi az ijesztő. Mi van, ha nem nyújthatunk 100%-ot? Lehet, hogy csak vissza kell mennünk az elejére, és mindent újrakezdenünk.”

Grace klinika

  • 2020.03.04.
  • 0