„Minden olyan férfinak és nőnek, aki valamilyen eszmét követ, vannak ellenségei.”
Daisy Bates
„Minden olyan férfinak és nőnek, aki valamilyen eszmét követ, vannak ellenségei.”
Daisy Bates
„A megfelelő szó megteszi a hatását, de soha egyetlen szó sem lehet olyan hatásos, mint egy jól időzített szünet.”
Mark Twain
„Hosszas gondolkodás, és számtalan álmatlanul töltött éjszaka után úgy döntöttem, hogy nem létezik olyan, hogy felnőtt. Kiköltözünk, beköltözünk, elköltözünk a családunktól és sajátot alapítunk. De az alapvető bizonytalanságok, az alapvető félelmek és a sok régi seb mind velünk együtt nőnek. És mikor már hatalmába kerítene minket az érzés, hogy az élet és a körülmények most már arra kényszerítettek minket, hogy végleg felnőjünk … az anyánk hirtelen ilyesmit mond … sőt mi több ilyesmit … Felcseperedünk, megnövünk, megöregszünk. De az esetek döntő többségében mégis csak gyerekek maradunk, akik futkosnak a játszótéren és veszettül próbálkoznak beilleszkedni.
…
Úgy hallottam, hogy fel lehet nőni, csak eddig még nem találkoztam olyannal, akinek sikerült. Ha nincs szülő, akinek ellentmondjunk megszegjük a saját magunk által felállított szabályokat. És kiborulunk, ha a dolgok nem a szánk íze szerint mennek. A legjobb barátainkkal titkokat pusmogunk a sötétben. Ott keresünk vigaszt, ahol találunk. És reménykedünk, minden észérv és minden tapasztalatunk ellenére. Mint a gyerekek, sose adjuk fel a reményt.”
Grace klinika
A mosoly értéke
Semmibe se kerül, de sokat teremt.
Gazdaggá teszi azokat, akik kapják
és nem juttatja koldusbotra
azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de emléke
néha örökké megmarad.
Senki sem olyan gazdag, hogy
meglehetne nélküle és senki sem
olyan szegény, hogy ne lenne
gazdagabb tőle.
Táplálja a jóakaratot az üzleti
életben, boldogságot teremt az
otthonban és mindenütt a barátság
biztos jele.
Pihenés az elfáradt embernek,
napfény a csüggedtnek, világosság
a szomorkodónak és a természet
legnagyszerűbb ellenszere
a bajokkal szemben.
Nem jelent földi javakat senki
számára: nem lehet megvenni,
elkérni, kölcsönadni vagy ellopni
csak önként lehet odaadni.
Ha valaki túl fáradt ahhoz hogy
mosolyogni tudjon, akkor legalább
te nézz rá derülten.
Senkinek sincs annyira szüksége a
mosolyra, mint annak, aki maga
már nem tud mosolyogni.
Ha meg akarod kedveltetni magad
az emberekkel, akkor
Mosolyogj!
D. Carnegie