Helen Keller – optimizmus

„Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül.”

Helen Keller

Grace klinika 2/11 – A magány

„Negyven évvel ezelőtt a Beatles egy egyszerű kérdést tett fel a világnak. Tudni akarták honnan jönnek a magányos emberek. Az én elméletem szerint a magányos emberek nagy része a kórházakból jön, vagy pontosabban a kórházak sebészeti osztályáról. Sebészként félretesszük a saját szükségleteink a betegeink érdekei miatt. Elhanyagoljuk a saját barátainkat és családunkat, csak hogy segítsünk mások barátain és családjain. Így aztán végül mire a nap leszáll teljesen magunk maradunk és ennél magányosabb érzés nincs is a világon.

Négyszáz évvel ezelőtt egy másik híres angol pasas is véleményt formált a magányról, John Don. Szerinte sosem vagyunk egyedül. Persze szebben hangzott, amikor ő mondta. Senki sem különálló sziget, amely teljes lehet önmagában. Összegezve a szigetes rizsát mindössze úgy gondolta, hogy mindenkinek arra van szüksége, hogy valaki odajöjjön és azt mondja nem vagyunk egyedül. És ki mondta, hogy az a valaki nem lehet négylábú. Valaki, akivel játszhatunk, szaladgálhatunk vagy csak együtt lóghatunk.”

Grace klinika

Született feleségek 6/5 – Ítélkezés

„A vérünkben van, hogy ítélkezünk a körülöttünk élők felett. Elítélünk idegeneket az öltözetük miatt. A szomszédainkat azért, ahogy a kertjüket gondozzák. És a barátainkat azért, ahogy nyilvánosan viselkednek. Igen mindannyian örökösen ítélkezünk. Sose gondolván arra, hogy egy napon mi magunk lehetünk, akit megítélnek. … Igen, a vérünkben van, hogy ítélkezzünk a körülöttünk élők felett. És a vérünkben van az is, hogy másokat okoljunk a saját hibáinkért.

A vérünkben van, hogy ítélkezzünk a körülöttünk élők felett. Ha eleresztik a fülünk mellett a kívánságaikat azt gondoljuk tiszteletlenek. Ha nem figyelik a gyereküket árgus szemmel, levonjuk a következtetést, hogy alkalmatlan szülők. Ha csaláson kapjuk őket feltételezzük, hogy ismerjük az indokaikat. De mi történik akkor, ha végre megállunk egy percre, hogy a saját életünket tegyük mérlegre. Fájó lehet hátra tekinteni s látni, hogy mibe keveredtünk bele. És még annál is fájóbb rájönni, hogy nem áll szándékunkban kiszállni.”