tervek

Született feleségek 8/19 – Tervek

"Van az úgy, hogy bármilyen alaposan is tervezünk, a dolgok nem úgy alakulnak mint ahogy elvártuk. A makulátlan hírnéven folt eshet. A tiszta és világos magyarázat összezavarodhat. Az eszményi rend szanaszét hullhat egy villanás alatt. És lehet, hogy végül egy valaki fizet a bűnért, amiről mindenki azt gondolta, hogy közös volt. ... Igen, mindannyian szövünk terveket az életben. De terveink néha nem úgy alakulnak mintahogy elvártuk. Segítő szándékunkkal csak ártunk egy kapcsolatnak. Kísérletünkkel, hogy utána nyúljunk a másiknak csak még messzebb taszítjuk. Azzal, hogy leásunk a múltba lehet, hogy a jelenünket gazdagítjuk. Ám vannak olyanok is, akik nem hajlandók lemondani a terveikről akármilyen rosszul is alakuljanak."

Született feleségek

Grace klinika 7/21 – Veszély, védekezés, terv

"Bacik. Kórok. Mérgek. A testünk folyton veszélyekbe ütközik. Csak a felszín alatt. Rejtve. Akár észre veszed, akár nem a tested folyamatosan védi magát. Minden egyes pillantással elsöprünk több ezer kéretlen mikrobát. Ha túl sok hivatlan pollent lélegzünk be, tüsszentünk. A testünk tudja, hogy ha olyasmibe ütközik, ami nem oda való. A test kinyomozza a betolakodót, kiereszti a fehérvérsejteket és támad. ... Pont, amikor kidolgozunk egy tervet, az univerzum csavart labdát dob. És rögtönöznünk kell. A boldogság váratlanunk talál ránk. Újra rálelünk arra, ami a legtöbbet jelenti nekünk. Az univerzum elég vicces. Néha sikerül elérnie, hogy ott kössünk ki, ahová tartozunk."

Grace klinika

Bosszú 2/11 – Tervek, hibák

"Olykor a legjobban megszervezett akciók is balul sülnek el. Nem számít mennyit dolgozunk a részleteken. A tervnek mindig lesz egy gyenge pontja. És mindig lesz olyan, aki ezt ki is használja. Hogy bukásra ítélje a tervet és vele együtt az elkövetőjét is. ... Minden tervbe csúszhat végzetes hiba. Néha a szív az. Még azok is hibáznak, akiknek a legóvatosabbnak kellene lenniük. Bár az óvatoskodás nem mindig vezet eredményre. Amikor egy terv ingatag alapokon nyugszik a kudarc nem lehetőség, hanem bizonyosság. "

Grace klinika 6/16 – Tervek

"A sebészek a részletek rabjai. Szeretjük a statisztikákat, a listákat és a műtéti eljárásokat. A betegeink azért élnek, mert szeretjük követni a lépéseket, de bármennyire is szeretnénk mindig a számokra támaszkodni, a tervre, tudjuk, hogy sok orvosi felfedezés csupán a véletlen műve. Ecsetpenész, penicilin, mérgező fakéreg, a malária gyógyszere, egy kis kék kapszula a magas vérnyomásra, ágyő impotencia. Nehéz elfogadnunk, hogy nem mindig a kemény munka az, vagy a részletekre figyelés, ami meghozza a választ. De néha hátradőlünk, lazítunk és várjuk az örömteli véletlent. ... Mindegy mit tervezünk, milyen lépéseket teszünk. Nem tudjuk, hogyan zárjuk a napot. Persze szeretnénk tudni, milyen csavart labdákat dobnak elénk. Mindig a véletlenek bizonyulnak a legizgalmasabbnak a napban, az életben. Néha megjelennek emberek, akikre nem számítottunk. Adódnak fordulatok, amiket magunk sosem választottunk volna. Egyszerre ott találod magad, ahol nem is gondoltad volna. És ez jó. Van, akinek hozzá kell szoknia. Akkor is tudod, hogy egyszer majd megtanulod értékelni. Elalváskor mindig a másnapra gondolunk. Átnézzük a terveket. Listát írunk. És reméljük, hogyha ránk talál a véletlen, végül örömöt okoz majd."

Grace klinika

Grace klinika 3/19 – Tervek

"Egy sebésznek mindig van terve. Arra, hogy hol vág, hogy hol kapcsol, hol ölt. De még a legjobb terveknél is adódhatnak komplikációk. A dolgok néha félresiklanak. És hirtelen kínos szituban találod magad. ... Az a baj a tervekkel, hogy nincsenek bekalkulálva a váratlan dolgok. Ezért ha csavart labdát kapunk, akár a műtőben akár az életben muszáj rögtönöznünk. Persze vannak, akiknek ez jobban megy, mint másoknak. Van, aki végül a B tervre fanyalodik. És azzal boldogul. És néha ...,  amit akarunk épp az, amire szükségünk van. Máskor meg ... Néha bizony új tervre van szükség."

Grace klinika