Született feleségek 2/2 – Irányítás

“Irányítás. Észveszejtő, hogy az emberek miféle praktikákhoz folyamodnak, hogy magukhoz ragadhassák. Egyesek megtévesztésre alapoznak. Míg mások furfangos cseleket eszelnek ki. Aztán vannak, akik zsarolást alkalmaznak. Miért küzdünk így körmünk szakadtáig az irányításért? Mert tudjuk, hogy ha elveszítjük, azzal mások kezébe adjuk sorsunkat. És mi lehet ennél veszélyesebb?”

Született feleségek

{lang: 'hu'}

Grace klinika 2/24 – Sérülések

“Mindannyian úgy rombolunk az életben, mint elefánt a porcelánboltban. Egy törés itt, egy horzsolás. Kárt teszünk magunkban és másokban is. A nehéz az, hogy próbálunk rájönni, hogyan kezeljük a sérülést, amit okoztunk vagy amit nekünk okoztak. Néha a sérülés váratlanul ér minket. Néha azt hisszük, hogy helyre hozhatjuk a kárt. De néha úgy ér miinket a sérülés, hogy nem is látjuk előre.

Mindenki sérült úgy látszik. Csak van, aki jobban, mint mások. Gyerekkorunk óta cipeljük a sérüléseinket. Aztán felnőttként visszaadunk mindent, amit kaptunk. És persze mindannyian okozunk sérüléseket. És aztán minden erőnkkel megpróbáljuk megmenteni, ami menthető. “

Grace klinika

{lang: 'hu'}

Grace klinika 2/23 – Áldozatok

“A sikeres gyakornokság kulcsa mindaz, amit feladunk. Az alvás, a barátok, a normális élet. Mindezt feláldozzuk azért a csodás pillanatért, a pillanatért amikor hivatalosan is sebészek leszünk. Néha napján persze úgy tűnik megéri meghozni azt a sok áldozatot. De azért vannak olyan napok is, amikor minden hatalmas nagy áldozatnak tűnik. És végül ott vannak az olyan áldozatok is, amikről magunk sem tudjuk miért szükségesek.

Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy bármit megkaphatsz az életben, ha minden mást feláldozol érte. Ezt úgy értette, hogy mindennek megvan a maga ára. Így mielőtt csatába szállsz jó, ha átgondolod mit vagy hajlandó veszíteni. És túl gyakori, hogy ha azt tesszük, ami jól esik, akkor eltekintünk attól ami helyes. És ha beengedsz valakit, akkor le kell döntened a sok falat, amit életed során építettél. Persze a legnagyobb áldozatok azok, amiket nem látunk előre. Van, hogy nincs időnk terveket gyártani, döntést hozni, vagy felmérni az esetleges veszteségeket. Mikor ez történik, mikor a csata választ minket és nem fordítva, akkor kiderülhet, hogy az áldozat nagyobb, mint amit el tudunk viselni.”

Grace klinika

{lang: 'hu'}

Anatole France a mindennapokról

“Az olyan események, amelyek messziről különösnek látszanának, mihelyst mellettünk játszódnak le, egyszerre természetessé válnak, mint ahogyan valójában azok is; mindennapos módon zajlanak le, egész sereg apró tényre bomlanak, és lassanként belevesznek az élet megszokott szürkeségébe.”

Anatole France

{lang: 'hu'}

Született feleségek 1/23 – Elszántság

“Különös dolog visszanézni a világra, látni azokat, akiket hátra hagytam. A maguk módján mind olyan bátrak, olyan határozottak és olyan rettenetesen elszántak. Elszántan lépik át a küszöböt, de félnek attól, hogy útközben lemeradnak valamiről. Elszántan probálnak megszerezni mindent, amire vágynak. Holott maguk sem tudják, hogy pontosan mi az. Elszántan akarják, hogy az életük újból tökéletes legyen bár most jönnek rá, hogy igazából sosem volt az. Elszántan vágynak egy szebb jövőre, csak a múltjuktól tudnának végre megszabadulni. Nemcsak nézem őket, de szurkolok is nekik, ezeknek a csodálatra méltó nőknek. Szívből remélem, hogy megtalálják amire annyira vágynak, de tudom, hogy nem mindük álma teljesül. Szomorú, de az élet már csak ilyen. Nem minden mese ér boldog véget.”

Született feleségek

{lang: 'hu'}

Grace klinika 2/22 – A játék

“Egy izgalmas kosárlabda meccs bárkit könnyen a székhez szegezhet. Ez a játék a dicsőségről szól, a fájdalomról és a közvetítésről. De vannak ennél magányosabb játékok is. Játékok, amiket mindannyian magunkban játszunk. A társasjátékok, a fejtörők mind időtöltésre valók, hogy feldobják az életünket és elvonják a figyelmünket a valódi történésekről. Vannak olyanok, akik imádnak játszani, bármit. És vannak olyanok is, akik a játékot mindig túlzásba viszik.

Az élet nem szurkolásból áll. Nyerünk, veszítünk, vagy döntetlen az állás. A játékban benne vagyunk, akár akarjuk akár nem. Tessék csak, pörölj a bírókkal, írd át a szabályokat, csalj egy kicsit, pihenj meg és figyelj a sebeidre, de játssz. Játssz! Játssz erősen és gyorsan! Játssz lazán és szabadon! Játssz úgy,  mintha nem lenne holnap! Na jó, nem az számít, nyerünk-e vagy sem, hanem hogy hogy játszunk. Igaz?”

Grace klinika

{lang: 'hu'}

Született feleségek 1/22 – Búcsú

“Semmi sem tart örökké, eljön az idő, amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk. Búcsút  mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk. Búcsút azoktól, akikről azt hittük sosem hagynak el. És mikor ezek a változások végre szemet szúrnak, mikor az ismerős távozik és az ismeretlen átveszi a helyét, mi mindannyian csupán annyit tehetünk, hogy így köszöntjük: Isten hozott!”

Született feleségek

{lang: 'hu'}