Gyilkos elmék 4/12 – C. Northcote Parkinson a tagadásról

„Még nyolcadikban irodalom órán el kellett olvasnunk a Rómeó és Júliát. Aztán egy ötösért Mrs Snider eljátszatta velünk a szerepeket.  XY lett Rómeó és amilyen az én formám, én lettem Júlia. Minden lány féltékeny volt rám, de én kicsit másképp láttam a dolgokat. Megmondtam Mrs Snider-nek, hogy szerintem Júlia egy idióta. Először is beleszeretett valakibe, akit nem kaphatott meg. Aztán meg a sorsot hibáztatta saját rossz döntéséért. Mrs Snider elmagyarázta, hogy amikor a sors belép a játékba a választásnak már nincs sok esélye. Tizenhárom éves vén fejjel bizotsan tudtam hogy a szerelem, akár az egész élet választás kérdése. És a sorsnak semmi köze az egészhez. Mindenki azt mondja romantikus a Rómeó és Júlia, az igaz szerelem, de szomorú. Ha Júlia  olyan ostoba volt, hogy beleszeretett az ellenségébe, megivott egy üvegcse mérget, majd lefeküdt egy kriptában, megérdemelte, amit kapott.
…
Talán Rómeót és Júliát a sors hozta össze, de csak egy időre. Aztán  lejárt az idejük. Ha mindezt előre tudták volna, talán minden rendben lett volna. Megmondtam Mrs Snider-nek, hogy ha felnövök a kezembe veszem a saját sorsomat, nem hagyom hogy egy pasas leterítsen. Mrs Snider azt mondta, hogy szerencsés leszek, ha egyszer átélhetem valakivel azt a szenvedélyt. Talán sikerül az is hogy örökre együtt maradjunk. Még most is hiszek abban hogy a szerelem többnyire a választásról szól. Egyszerűen csak le kell tenned a mérget és a tört és megkeresni a boldogságot. Többnyire. De azért néha minden jó választásod és jó szándékod ellenére a sors győzedelmeskedik.”

Grace klinika